Ha a Balkán etnikailag egy kész káosz, akkor ugyanez a megállapítás hatványozottan igaz a Kaukázusra. Ott is mindenki a saját maga igazságát szajkózza, így egy ideig ne is reménykedjünk össznépi összeborulásra. Nos, egy ilyen régióba volt lehetőségem sok évvel ezelőtt bekopogni és eltölteni közel két hetet. A fő csapásirány Grúziára volt kihegyezve.
Akkora elánnal rúgtuk rá az ablakot a kaukázusi régióra, mint annó Nagy Péter az öreg kontinensünkre, – az egyik legprímább orosz cár – miután országát kivezette a sötét középkorból és a felvilágosodás pályájára állította. Két hét ottlét után pedig olyan fáradtan és meggyötörten jöttünk haza, mint Napóleon Grande Arméeja az orosz télből Franciahonba. Még a pandémia előtt, mikor még javában dübörgött a konjunktúra, a martosi idillben székelő Esterházy Akadémia első évfolyamának hallgatójaként kaptam azon lehetőségen, Grúziában és Azerbajdzsánban megszervezett Nemzetközi Ifjúsági Fórumra kijussak, gömöri utazótársammal együtt.
Természetesen maradunk az élménybeszámoló formánál. Azon leszek az elkövetkezendő sorokban, hogy az olvasóhoz közelebb hozzam a kaukázusi mindennapokat.
Budapestről indulva – isztambuli átszállással – repültünk be a grúz légtérbe, majd landoltunk fővárosukban. Szokásos reptéri rutin és a zökkenőmentes két órás repülőút után Isztambulban találtuk magunkat, ahol még közel hét órát kellett várni a tbiliszi-i járatra. Időnkből kitelt, így bejártuk a repteret. Ettünk, ittunk, majd megtapasztaltuk, a törököknél a “free wifi” használata öt eurónál kezdődik. Hajnalban repülhettünk tovább és kora reggelre érkeztünk Tbiliszibe. Durván huszonnégy órás út mögöttünk. Bamba arccal és csípás szemekkel kapartuk össze poggyászainkat. Szerencsére intéztek transzfert nekünk.
Várt minket a mogorva arcú taxis fószer és egy fehérorosz srác, aki szintén ugyanarra jött mint mi. Váltottunk lóvét, majd a szállásunkra gurultunk. Reggel fél nyolc lehetett, becsekkolás, fel a szobára. Frissítő zuhany után egy jót reggeliztem, váltottam pár szót az ottani összekötőnkkel, aki szintén hivatalos volt a fórumra, majd városnézésre indultam a többiekkel.
Szállásunk valahol a szürke panelek és tömbházak között magasodott. Hát nem valami szép látvány. Erre a depresszív hangulatra rápakolt még a metró aluljárója. Nagy szürke falak és sötét színek, olyan lehangoló az egész. Nem is csodálkozok, ha errefelé az ember depressziós vagy éppen alkoholista. Ráadásul az időjárás eléggé ködös volt, tehát minden adott, hogy én is már az első nap legalább “depresszióba” essek. Aztán nagyot fordult a világ. Tbiliszi szépen kezdte megmutatni igazi báját. Előbújtak sokat megélt épületei, templomai, szobrai, hangulatos utcácskái és az élet elkezdett pezsegni. Bizonyos történelmi korokból megmaradt épületei szépen váltogatták egymást, nem zavarva a másikat. A város fellegvára büszkén magasodott a grúz főváros felett. Tbiliszi földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően közkedvelt célpont volt az arra járó hódítók számára. Történelem lenyomata aktívan a város testén van. Tbiliszit ez teszi igazán sokoldalúvá és titokzatossá. Váltogatva történelmi ruhatárát, hol keresztény és az iszlám hódítás nyomait látod vagy éppen a szovjet időkből megmaradt hatalmas palotákat. Fővárost a Kura folyó szeli ketté, tetézve ezzel a hangulatot. Egy finom ebéd után délutánra vissza kellett mennünk a szállásunkra.
Amit meg kell még említeni, az a gasztronómia. Grúz blokkot egy nagyszerű vacsorával zártuk. Fogásokat nem számoltam, csak ettem és ettem. Kajákhoz a fehér vagy vörösbor tökéletes kísérők voltak. Közben ment a grúz ének és tánc. Grúzia fővárosába még később adódott lehetőségünk eljutni, a kaukázusi programjaink során. Ha az odautazó nemcsak a fővárost szeretné látni, hanem egy kis vidéket, akkor Tbiliszitől nem messze található Jvari kolostora. Eme szenzációs régi keresztény templom egy magaslaton áll a Kura és Aragyi folyók összefolyásánál.
Miután kilevegőztük magunkat, volt még egy fél napunk a városra. Kabinos felvonóval felvitettük magunkat a fellegvárba. Ott szétnéztünk, utána szétgyalogoltuk a lábunkat, sőt még egy tango estére is betévedtünk. Először helyünk sem volt, de mivel a csajok késtek és kint vártuk őket, addigra bent – látva még az étterem előtt vagyunk – varázsoltak nekünk helyet.
Így összevetve az első benyomásom Grúziáról abszolút pozitív. Sajnos sok mindent nem láthattunk, mivel a hivatalos programok nagy része sok időt elvitt. Az országnak továbbra is vannak olyan régiói, ahol garantált a puskaporos hangulat. Aki szereti ezeket a helyeket, ahol továbbra is “rezeg a bokor”, akkor ne várakozzon. Menjen neki a dolgoknak! Mi Bakunak mentünk neki, még a szovjet időkben összehegesztett vonattal. Több, mint tizenkétórás éjjeli út után, reggel csípás szemekkel arra lettünk figyelmesek, már Azerbajdzsánban vagyunk. De ez egy már egy másik történet lesz, amit meghagyok a tisztelt olvasónak a jövő hétre.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
