Dzsihadista családokat telepítettek Szíriából haza Irakba

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 111 tagját telepítették haza most családostól Szíriából Irakba, összesen 403 embert – közölték hétfőn iraki tisztségviselők.

2021 májusa óta így összesen már 339 olyan családot telepítettek haza a szíriai al-Hol táborból a Moszultól délre fekvő al-Dzsadaa táborba, amely a dzsihadista szervezethez kötődött. Az al-Dzsadaa maradt mára az egyetlen menekülttábor Irakban, leszámítva az észak-iraki Kurdisztánt, mert ott még 26 tábor van. Az al-Dzsadaában mintegy 62 ezer ember él, körülbelül a felük iraki, és mintegy 10 ezer olyan család van közöttük, amelynek feje az Iszlám Állam külföldi harcosa volt.

A táborban olyan iraki családok is élnek – mintegy ezer – akik Szalaheddín, Ninive vagy Ramádi kormányzóságokban éltek, de az IÁ 2014-től 2017-ig tartó szíriai és iraki hódítása elől elmenekültek lakhelyükről, illetve sokan áldozatul estek a dzsihadisták kegyetlenkedéseinek. Éppen ezért heves visszatetszést vált ki az iraki belső menekültek körében a szíriai táborban eddig fogva tartott iraki dzsihadisták hazatelepítése.

Hírdetés

Az iraki hatóságok december elején bejelentették, hogy be akarják zárni az al-Dzsadaát, de ebben azóta nem történt előrelépés. A hazatelepített iraki dzsihadisták visszatelepítése eredeti lakhelyükre Irakon belül hosszan tartó folyamat, mert a helyi lakosság sehol sem fogadja őket szívesen – jelentette az AFP francia hírügynökség.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM) adatai szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet térhódítása körülbelül hatmillió irakit űzött el lakhelyéről, és közülük 1,2 millió még mindig nem tudott visszatérni otthonába.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »