Bővítette a nicaraguai szankcionáltak körét az EU

Az Európai Unió Tanácsa további hét embert, köztük Daniel Ortega nicaraguai elnököt, a felesége, Rosario Murillo alelnök több családtagját, illetve három, a rezsimhez köthető szervezetet vett fel a Nicaragua ellen bevezetett szankciós rendszer jegyzékébe – közölte az uniós tanács hétfőn.

A közlemény kiemelte, az érintettek felelősek Nicaragua helyzetének romlásáért, az emberi jogok súlyos megsértéséért, a civil társadalom elnyomásáért, az elcsalt elnöki és parlamenti választások támogatásáért, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásásáért.

A rezsimhez köthető három szervezet: a nicaraguai rendőrség, a Legfelsőbb Választási Tanács és a távközlési és postai szolgáltatásokért felelős vállalat szerepel. A büntetőintézkedések 2019 októberi bevezetése óta huszonegy személy és három szervezet került fel a szankciós listára.

Az uniós szankciók uniós beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást foglalnak magukban, illetve az érintettek számára tilos pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. A Tanács közleménye szerint az uniós intézkedések nem károsítják a nicaraguai lakosságot vagy a nicaraguai gazdaságot.

Hírdetés

Emlékeztettek: az Európai Unió álláspontja szerint a Nicaraguában november 7-én tartott választások demokratikus garanciák nélkül zajlottak, ezért eredményeik elfogadhatatlanok. A nicaraguai kormány megfosztotta az ország népét attól a jogától, hogy hiteles, tisztességes és átlátható választáson nyilváníthassa ki véleményét – tették hozzá.

Az Európai Unió legutóbb augusztusban frissítette a szankciós listát, akkor Rosario Murillo alelnök mellett a büntetőintézkedések hatálya alá került a nicaraguai elnök és alelnökének fia, az elnök gazdasági tanácsadója, a nemzetgyűlés elnöke, a rendőrség vezetője, a legfőbb ügyész, a nicaraguai León városának rendőrfőkapitánya, valamint a legfelsőbb bíróság elnöke.

Az Európai Unió Nicaragua ellen 2019 októberében hozott létre szankciós rendszert a romló politikai és társadalmi helyzet, valamint a nicaraguai kormányzat politikai ellenfelei, a kormányellenes megmozdulások résztvevői, a média és a civil társadalom elnyomása miatt. A keret lehetőséget nyújt célzott és egyedi szankciók bevezetésére az emberi jogok megsértése esetén.

Az Egyesült Államok július közepén vezetett be vízumkorlátozásokat száz nicaraguai vezetővel szemben, akik – Antony Blinken amerikai külügyminiszter közleménye szerint – "támogatták az Ortega-Murillo rezsim demokrácia és emberi jogok elleni támadásának előkészítését".

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »