Nyugodtan visszatérhetnek Afganisztánba az ellenállók vezetői, hiszen a tálib külügyminiszter is megmondta

A hazatérésük kilátásairól tárgyalt Amír Hán Muttaki, az Afganisztánt irányító tálib kormány külügyminisztere a kabuli kormánnyal szembeni ellenállás vezetőivel a szomszédos Iránban – ismertette hétfőn Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője a Twitteren.

Muttaki arról biztosította Ahmad Maszúdot és Iszmail Hánt, az afgán Nemzeti Ellenállási Front (NEF) vezetőit, hogy "nyugodtan" visszatérhetnek hazájukba.

A Front vezetői eddig nem kommentálták a találkozót.

Hírdetés

A tálibokkal szembeni katonai ellenállás Ahmad Maszúd körül szerveződött, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a szovjet- és tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia. Ahmad Maszúd csapataival és az afgán hadsereg maradékaival a radikálisok augusztus közepén történt hatalomátvétele nyomán Pandzsír tartományból irányította a fegyveres küzdelmet. Rövid és sikertelen tárgyalásokat követően a radikálisoknak sikerült elfoglalniuk a tartományt.

Maszúd és az ellenállás más vezéralakjai külföldre, főleg Tádzsikisztánba, Törökországba, illetve Iránba menekültek. Sajtóértesülések szerint a Nemzeti Ellenállási Fronthoz kötődő milíciák továbbra is aktívak Pandzsír hegyvidékes térségében, valamint a szomszédos Baglán tartományban és Andarab körzetben.

A Nemzeti Ellenállási Front mindenekelőtt az etnikai kisebbségek megfelelő politikai részvételét, a nők jogainak tiszteletben tartását követeli, valamint új választások megtartását szorgalmazza. Az utóbbi időben több jelentés is szólt a tálibok túlkapásairól a Pandzsír-völgyben élő népcsoporthoz tartozók ellen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »