Pajzsmirigy nélkül maradt fiatalember robbantott egy orosz ortodox gimnáziumban

Saját készítésű robbanószerkezetet robbantott fel hétfőn egy ortodox gimnázium bejáratánál az iskola egyik 18 éves volt diákja a Moszkvától 90 kilométerre délre lévő Szerpuhovban, a támadás következtében tizenketten megsebesültek.

A sérültek többsége jelenlegi diák, egyiküket kórházban ápolják. A támadó – sajtóértesülések szerint Vlagyiszlav Sztruzsenkov – túlélte a robbanást, de az egyik lábát elvesztette, állapota súlyos. Pszichiátriai vizsgálatnak fogják alávetni.

A támadó indítékát hivatalosan egyelőre nem közölték. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) gyilkossági kísérlet címén indított büntetőeljárást. A hatóság sajtójelentések szerint vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy konfliktus lehetett közte és a gimnázium személyzete vagy az iskolát működtető apácák között.

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy az egykori gimnazista a reggeli liturgia idején tervezte a támadást elkövetni, ám a robbanószerkezet a bejáratnál felrobbant. Konsztantyin Szemjonov, a podolszki egyházmegye sajtótitkára megerősítette, hogy a detonáció az épület tornácán történt, a támadó nem tudott bejutni, mert az ajtó zárva volt. A fiatalembernél hidegfegyver – feltehetően egy bozótvágó kés – is volt.

Hírdetés

A TASZSZ egyik forrása szerint a robbantónál pajzsmirigy-eltávolítás után jelentkezett mély depresszió. A fiúval pszichológusa írásos megállapodást kötött, amelyben megfogadtatta vele, hogy nem tesz kárt önmagában.

Az iskolát működtető szerpuhovi Vegyenszkij zárdát 1360-ban alapította Alekszij, Kijev és egész Oroszország metropolitája. Az intézmény 1806-ig férfikolostor volt, majd a szovjet időszakban bezárták. 2001 óta működik benne ortodox klasszikus gimnázium.

Oroszországban az elmúlt években megszaporodtak az iskolák ellen volt vagy aktív diákjaik által elkövetett fegyveres támadások.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »