Ahogyan arról beszámoltunk, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai a bizottság hétfői ülésén tényekkel alátámasztott, egyértelmű cáfolatokat vártak volna Pintér Sándor belügyminisztertől és Varga Judit igazságügy-minisztertől a Pegazus-üggyel kapcsolatban, erre azonban nem került sor. Ráadásul a bizottság ellenzéki tagjai nem mondhatták el, pontosan mi hangzott el az ülésen, mert a kormány 2050-ig titkosította az elhangzottakat.
A hvg.hu friss cikkében azt írja,
legkorábban november elején zárhatja le az adatvédelmi hatóság a Pegasus-ügy vizsgálatát.
Péterfalvi Attila szerint másfél hónap múlva lehet eredménye az izraeli kémszoftverrel végzett állami adatszerzéssel összefüggő Pegasus-botrány kivizsgálásának Péterfalvi Attila szerint.
Az augusztus elején indított vizsgálat folyamatban van, és legkorábban november első hetében zárhatja le
– fogalmazott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
Mi az a Pegasus-ügy? Az Orbán-kormány lehallgatási botrányáról röviden
Mint megírtuk, már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.
A több mint 300 magyarországi célpont között voltak tényfeltáró újságírók, médiacégeket tulajdonló vagyonos üzletemberek (például Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa), illetve szűkebb környezetük is.
Időközben kiderült, hogy a lehetséges megfigyeltek listáján az oknyomozó újságírók és politikusok mellett az Ügyvédi Kamara korábbi elnöke, Bánáti János és Gödöllő ellenzéki polgármestere, Gémesi György is szerepel.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »