2020 legfontosabb grafikonjai a szlovák közgazdászok szerint

2020 legfontosabb grafikonjai a szlovák közgazdászok szerint

A DenníkN portál 18 neves szlovák közgazdászt szólított meg, hogy mutasson be egy-egy ábrát, ami szerintük jellemezte Szlovákiát a 2020-as évben. Ezekből válogattunk.

Ivan Mikloš, volt pénzügyminiszter ezt az ábrát mutatta be, amelyből világosan kiderül, hogy az egy főre jutó gazdasági teljesítményben Szlovákiát megelőzte Észtország, Litvánia, Lengyelország és Magyarország is. Azon posztkommunista országok közül amelyek az első hullámban csatlakoztak az EU-hoz, Szlovákia gazdasági teljesítményben a harmadik volt 2015-ben Csehország és Szlovénia mögött. 2019-ben már az ország lecsúszott a hatodik helyre, és 2020-ban Magyarország is beelőzte Szlovákiát, immár csak Lettországot előzzük meg.

Peter Kažimír, a szlovák jegybank elnöke a szlovák és az EU két foglalkoztatottsági mutatóját hasonlította össze negyedéves bontásban, amivel igazolni szeretné mannyire fontos a jegybankok erős partnerként segítse a kormányokat, támogassa a fiskális politikát, illetve mennyire fontos volt a gyorsaság.

A táblázatból kitűnik, hogy bár a ledolgozott órák száma drámaian csökkent, főleg a második negyedévben, azért ezt nem követte ekkora mértékű esés a foglalkoztatásban. Mindezt a kormány gazdaságmentő intézkedéseivel magyarázza, amely megmentette a munkaadók és a munkáltatók értékes kapcsolatait, amivel elkerültük a gazdaság komolyabb összeomlását, ami után cégek mentek volna tönkre, és a lakosságnak csökkent volna a jövedelme. Nyáron viszont a jegybankelnök szerint, a gazdaság fantasztikus feléledését tapasztalhattuk.

Ján Kovalčík, INEKO intézet elemzője választotta ezt a grafikont, amely azt mutatja be, hogy a legkevesebb áldozatot követelte a járvány Szlovákiában a V4-es és európai összehasonlításban is. Nem csak a Covid számlájára írt halottak számában, hanem az összhalálozások számában is a legkisebb a növekedés Szlovákiában. Az elemző a sikert egyrészt a kormány meghozott intézkedéseinek, illetve a lakosság többségének fegyelmezett hozzáállásának tudja be. A gyors és szigorú intézkedések meghozták a gyümölcsüket, és ez az összehasonlításokból is kitűnik.

Libor Melioris, a köztársasági elnök irodájának közgazdásza azt a grafikont mutatta be, hogy a járvány alatt az Egyesült Királyságban miként nőtt a tisztavérű kutyák ára. Szerinte sok mindent lehetne bemutatni a járvány hatásairól, és sok mindennek a feltárása még a jövő feladata, egyik ilyen jelenség, hogy az angolok elkezdtek nagyban kutyákat vásárolni.

Hírdetés

A közgazdász kifejti véleményét, hogy számára ez a grafikon nagyon depresszív. Nem elég, hogy a kutya bűzlik, ugat, zaklatja a környezetét, ürüléket termel és harap, de az ökológiai lábnyomuk is a nagy SUV autókéhoz hasonlítható.

Martin Haluš, a Környezetpolitikai Intézet igazgatója azt elemzi, hogy bár a válság idején kisebb lett a környezeti terhelés mintegy 5%-kal a tavalyi évhez képest, de ez hosszú távon nem jelent megoldást. Az elmúlt 70 év összes gazdasági válsága ideiglenesen csökkentette a környezeti terheket,  de pár éven belül a gazdaságok felépülésével a lemaradás behozta. Azaz a környezeti terhek csökkenéséhez alapvető változásokra volna szükség a gazdaságban.

 

Maroš Ovčarik, a Partners Investments vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy míg éves viszonylatban a szlovákiai háztartások beruházásai a különböző befektetési alapoknál csak 6%-kal nőttek, addig sportfogadásra 27%-kal többet költöttünk, mint 2019-ben. Összesítve ez annyit jelent, hogy idén 1,7 milliárd eurót költöttünk sportfogadásra, és 0,53 milliárdot pedig a befektetási alapoknál.

 

A lap többek között még grafikonokat mutat be arról, hogy Szlovákia a digitális készségek terén csak a görögöket és a bolgárokat előzi meg, vagy a vakcina mennyire csökkenti a járvány terjedését, vagy mennyire gyengén merít Szlovákia az EU-alapokból, vagy a járványra a nyersolaj reagált a legérzékenyebben, vagy a fertőzöttek számának gyors emelkedésével sem nőtt ekkora arányban a halálozások száma, vagy miképp alakult az állásajánlatok száma a járvány idején, vagy 128 ezer diák nem kapcsolódott be a távoktatásba.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »