Október 11-e újabb szomorú rovátkát húzott a járványtól sújtott mindennapjainkba: a Matovič-kabinet behúzta a vészféket. Mostantól nagy fékcsikorgások közepette rohanunk a bizonytalanságba.
Ismerjük el, nincs könnyű helyzetben a kormány: a súlyosbodó járványhelyzetben is határozottságot kell(ene) sugároznia, hogy felelős hozzáállásra bírja mindazokat, akik a veszélyről könnyelműen megfeledkezve térnének vissza a mindennapjaikhoz. Ugyanakkor, ami legalább ennyire fontos, el kell kerülni a pánikot.
Túlfeszített idegállapotban van a társadalom. Van, aki a hozzátartozói egészségét félti. Van, aki a megélhetését – tegyük hozzá, teljes joggal.
Ismerjük el, járatlan ösvényen indult el a Matovič-kormány. Olyan válságot kell kezelnie, amivel emberemlékezet óta nem kellett szembenéznünk. Pláne, hogy a koronavírust nem lehet korrupcióval vádolni, hogy egy rögtönzött sajtótájékoztatón lehessen lerántani a leplet a SARS-Cov-2 erkölcsi ellehetetlenüléséről. Pedig ez remekül működött a zsákmánydemokráciát rendszerré fejlesztő Smer-kabinetek idején.
Ismerjük el, komoly kommunikációs kihívás, hogy a koronavírus nem lop, nem csal és nem hazudik. Még enyves keze sincs, legfeljebb a lipidburkából kinövő tüskéi kapaszkodnak szívósan a gazdatestbe.
Farkasra még csak nem is hasonlít, pedig idestova hét hónapja ott lopakodik a kertjeink alatt.
Ismerjük el, van, amikor farkast kell kiáltani. Csakhogy, mint a tanmesében, aki gyakran teszi, annak nem fognak hinni. Mi több,
aki naponta hinti a képünkbe – remegő kézzel megírt Facebook-posztokban és sebtében összerántott sajtótájékoztatókon, hogy a lompos a kertünk alatt ólálkodik, önként válik a rossz hírek hozójává.
Pont, mint a középkori véres csatavesztéseket követően életben hagyott gyászvitézek. Mint a Lech mezején életben hagyott gyászmagyarok, akik életüket kapták azért, hogy hírül vigyék a magyar sereg pusztulását az övéiknek. Igor Matovič az elmúlt hetekben a szemünk láttára vált gyászszlovákká.
Gyászszlováknak lenni nem jó ajánlólevél, ahogy gyászmagyarnak lenni sem volt az. Ráadásul
különösen pikáns helyzetet teremt, amikor a gyászszlovák magyarozik egy ízeset. Mint a szlovák nyelvvel szemben csatát vesztő kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Ahogy szemlátomást a járványkezelésnek, úgy a szlovák nyelvhelyességnek is vannak járatlan ösvényei a matoviči univerzumban. Ilyenkor mondja azt a gyászszlovák sok szem láttára, s még több fül hallatára, hogy az eltört szófordulat magyarul van. Vagyis, aki helytelenül fejezi ki magát, az úgy beszél, mintha magyar lenne.
Ismerjük el, nem könnyű legyőzni a sztereotípiákat. A szlovák nyelvbe belebicsakló magyar gúnyos kacajt érdemel. Csakhogy, ami az egyik oldalon rosszízű poén, nekünk sokunknak a gátlásaink ősforrása. A megszégyenüléstől való félelem tart vissza sok magyart attól, hogy bátran használja a szlovák nyelvet.
Ismerjük el, a kormányfőtől már kaptunk gesztusokat. A bocsánatkérés is ilyen gesztus.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
