A magyar nyelv Trianon előtt és után – nyelvi és nyelvpolitikai folyamatok a Kárpát-medencében

A magyar nyelv Trianon előtt és után – nyelvi és nyelvpolitikai folyamatok a Kárpát-medencében

A magyar nyelv a nemzet létrejöttének, létének, fennmaradásának, a nemzeti identitásnak az egyik legfontosabb tényezője – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere A magyar nyelv Trianon előtt és után – nyelvi és nyelvpolitikai folyamatok a Kárpát-medencében című online konferencián kedden.

„A magyar nyelv az évszázadok során rendkívül keveset változott, ugyanakkor számos esetben rendkívül komolyan veszélyeztetett állapotba került” – mondta köszöntőjében Kásler Miklós, az esemény fővédnöke a Magyarságkutató Intézet konferenciáján.

Hozzátette: túlléptünk a hivatalos latin nyelvűség korszakán, jelen pillanatban pedig küszködünk az angolszász szlenggel és azzal a történelmi kényszerrel, hogy Trianonban hétfelé darabolták Szent István birodalmát és nemzetét.

„Jövőnk záloga, sorsunk biztosítéka az, hogy meg tudjuk őrizni nyelvünk identitásképző erejét, tisztaságát, mert

Hírdetés

Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója beszédében a magyar nyelv értékeit méltatva kiemelte annak kifejező, ősi és tudásközvetítő jellegét, valamint felhívta a figyelmet a magyar nyelvjárások fontosságára, megőrzésére.

A főigazgató azt mondta: büszkék lehetünk az anyanyelvünkre, amelyre vigyázni kell.

Az egésznapos tudományos konferencia előadói között Pomozi Péter, a rendezvény főszervezője, a Nyelvtörténeti Kutatóközpont/Magyarságkutató Intézet igazgatója arról tart előadást, hogy miért töréspont Trianon a Kárpát-medencei többnyelvűségi gyakorlatban; Pusztay János Az önmaga határolta nyelvről – Terminológia és nyelvi egységek a Kárpát-medencében címmel ad elő, Takaró Mihály pedig a nemzeti alaptanterv irodalmi és nyelvi újdonságairól beszél Trianon tükrében.

Előadást tartott a Felvidékről Albert Sándor, Máté László és Kovács László.

A közvetítés az alábbi linken tekinthető meg:


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »