William Shakespeare, az európai irodalom egyik legnagyobb alakja 1564 áprilisában született a Stratford-upon-Avon nevű helységben. Az életére vonatkozó történeti források hiányosak, így az utókor számára az élete csupa rejtelem.
Születésének pontos dátuma is ismeretlen. Mivel az újszülötteket legfeljebb pár nappal születésük után keresztelték, Shakespeare esetében 1564. április 26-án, ennek alapján feltételezik, hogy 1564. április 23-án született a Julián naptár szerint, melyet az író életében Angliában használtak. 1616. április 23-án bekövetkezett halálának dátuma megegyezik Anglia védőszentje, Szent György ünnepének dátumával, ennek eredményeképpen a megegyező dátumok erősen megnövelték Shakespeare mítoszát.
Shakespeare az angol nyelvű drámaírás és az európai irodalom egyik legnagyobb alakja, világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát tisztelik „Bard of Avon”, vagy egyszerűen „The Bard” vagy „az avoni hattyú” néven. Püthagorasz szerint a költők lelke haláluk után hattyútestbe költözik, talán ezért nevezte Benjamin Jonson angol drámaíró és színész a kortársát „Avon édes hattyújának”.
Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak. Költőként a szonett műfajában alkotott különösen jelentőset, és két elbeszélő költeménye közül a Vénus és Adonis a 17. században az angol irodalom legsikeresebb alkotásai közé tartozott.
Hegedűs Géza irodalomtörténész így jellemzi alakját: „Shakespeare életútja csupa rejtelem. Az életművére vonatkozó adatok jórészt bizonytalanok, leghíresebb verssorainak hitelessége is kétséges. Már azt is kétségbe vonták, hogy ő írta-e mindazt, amit írt. E sok bizonytalanság ellenére William Shakespeare a leghíresebb és bizonnyal a legnagyobb drámaíró, az egész világirodalomnak legalábbis az egyik legnagyobb alakja, úgy mellékesen szonettjeivel a szerelmi líra egyik kétségtelen klasszikusa. És még mellékesebben két olyan elbeszélő költeményt is írt, amely az angol reneszánsz legszínvonalasabb epikai értékrendjét jelenti. De minél több vele és körülötte a rejtelem, annál jobban izgatta és izgatja a történészeket, esztétákat, pszichológusokat.
Bőséges könyvtárat töltenek meg a róla szóló tanulmányok, vastag könyvek és röpke elmefuttatások, olykor regények és novellák. Felettébb kockázatos tehát röviden jellemezni, ki volt, milyen volt, hogyan élt és tulajdonképpen mit is írt mindabból, amit az ő nevéhez kapcsol az emlékezés és a kialakult köztudat. De mindig meg kell kísérelni a rövid jellemzést is, hiszen az évezredek egyik legesleghíresebb alakja, az emberi szellem egyik főszereplője.”
Művei témákban gazdagok, ahány mű és ahány hős, annyi jellem és annyi típus. A legismertebbek között van Hamlet, a habozó bölcs, Caliban, a szörnyeteg, Othello, a féltékeny, Lear, a csalódó családfő, Puck, az örök vásott kamasz, vagy a szerelmes és hűséges Rómeó és Júlia.
Mit tud róla az irodalomtörténet? William a család legidősebb gyermeke volt. Apja, John Shakespeare jómódú iparos, a kesztyűkészítők céhének tagja, később a város polgármestere. Anyja Mary Arden, nemesi családból származott. Testvérei közül három öccse és egy húga élte meg a felnőttkort. Iskolai tanulmányait a közép-angliai kisvárosban végezte. A feltételezések szerint tanulmányait nem fejezte be, a család anyagi helyzetének megrendülése miatt dolgozni kényszerült. 1582-ben házasodott meg, felesége, a nyolc évvel idősebb Anne Hathaway három gyermeket szült a következő években.
Shakespeare tisztázatlan okból 1586-ban váratlanul Londonba költözött. Dokumentumok hiányában itt is csak feltételezésekre hagyatkozhatunk: az elköltözés okaként emlegeti az irodalomtörténet, hogy meggyűlt a baja a hatóságokkal, vadorzáson érték, az igazságszolgáltatás elől menekült a nagyvárosba. Valószínűbb azonban, hogy a londoni próbálkozás volt az egyetlen lehetőség a család és saját anyagi helyzetének javítására. Ha a szerencse mellé szegődik, vagyonos emberként térhet haza. Ezt támasztja alá az is, hogy Londonból rendszeresen hazalátogatott, és támogatta családját, amíg végleg haza nem költözött.
A londoni első évek eseményeiről sem maradt fenn dokumentum. Emlegetnek nagyúri pártfogókat, köztük Southampton grófját, akikhez „bensőséges” viszony fűzte a költőt. A legenda szerint Shakespeare valószínűleg végigjárta a színházi ranglétrát. Először talán az előkelő vendégek lovait őrizte, majd színházi segéd, másoló, színész, dramaturg, végül drámaíró és az időközben felépült Globe színház egyik tulajdonosa lett.
1592-ben Robert Green, az Oxfordban tanult „egyetemi elmék” egyike, Shakespeare-t nevének említése nélkül az új nemzedék sikeres drámaírójának nevezte.
Shakespeare az 1594-ben alakult Lordkamarás Emberei nevű társulat egyik alapító tagja volt. Anyagi helyzete rendeződött. 1596-ban apjának nemesi levelet vásárolt, 1597-ben megvette családjának Stratford egyik legjobb házát. Drámaírói karrierje is felfelé haladt. 1598-ban jelent meg Francis Mares elismerő kritikája műveiről. Shakespeare pénzzel támogatta a Globe építkezését is, a majdani bevétel tíz százaléka illette meg, mint résztulajdonost és legfőbb részvényest.
Az Erzsébet halála után trónra lépő I. Jakab a Királyi Társulat elismerő címet adományozta Shakespeare-nek és társulatának. 1608-ban a Királyi Társulat magánszínházat nyitott London egyik előkelő negyedében. Shakespeare ekkor színpadi szerzőként és vállalkozóként is sikerei csúcsán állt.
1610-ben váratlanul távozott Londonból, és végleg hazaköltözött. Műveinek kiadásával nem törődött. A nyelv egyik legnagyobb mestere egyáltalán nem foglalkozott művei halhatatlanságával. Mintha nem érdekelte volna azok utóélete. A ma ismert darabok súgópéldányokból vagy a színészek által lejegyzett szövegváltozatokból rekonstruált szövegek, melyekben kvartó és fólió kiadások jelennek meg. Halála után 1623-ban, a volt színésztársak és barátok közreműködésével jelent meg drámáinak első gyűjteménye.
Az irodalomtörténészek a példátlan zseni és a konszolidált kispolgár kettősségére gyanakszanak személyiségét illetően. Feltehetően a siker, a hírnév, a pillanatnyi dicsőség volt számára a fontos, az innen szerzett jövedelem biztosította a polgári jólétet a visszavonultság éveire. 1613-ban utolsó darabjának előadása közben színháza porig égett.
1616. április 23-án, 52. születésnapján Stratfordban érte a halál. Két nap múlva a Szentháromság-templom szentélyébe temették el.
A sírját fedő kőlapba vésett sírfeliratban a csontok elmozdítása elleni átok szerepel, amit a templom 2008-as restaurálása során gondosan elkerültek: „Jó barát, Jézus szerelmére maradj, / Hogy kiásd az ide zárt port. / Áldott az ember, aki kíméli ezeket a köveket, / és átkozott, aki megmozgatja csontjaimat.”
Shakespeare hatása messze túlmutat szülőföldjén, Anglián és az angol nyelven. Németországi fogadtatása különösen jelentős volt, már a 18. században széles körben lefordították és népszerűsítették műveit. Simon Callow angol színész és rendező így ír róla: „Ez a mester, ez a titán, ez a zseni, olyan mélyen brit és olyan erőfeszítés nélkül univerzális, hogy minden egyes kultúra – német, olasz, orosz – kénytelen volt reagálni a Shakespeare-i példára. Elfogadták, és örömteli ráhagyatkozással, mint a nyelv és a jellem lehetőségeit ünneplik szerte a kontinenseken.”
A Guinness World Records (Guiness világrekordok) szerint Shakespeare továbbra is a világ legkelendőbb drámaírója. Műveiből a halála óta eltelt négy évszázad alatt több mint négymilliárd példányt adtak el. Egyben az emberiség történelmének harmadik legtöbbet fordított szerzője.
Shakespeare fizikai megjelenéséről nem maradt fenn korabeli leírás, és semmi bizonyíték nem utal arra, hogy valaha is készítettek volna róla portrét. A 18. századtól kezdve az autentikus Shakespeare-portrék idézik alakját, és a világ számos helyén ma is emléktáblák, szobrok és képek őrzik emlékét.
Forrás: Wikipédia, sulinet
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
