3 ezer euró a lévai Szentháromság-szobor térségére

3 ezer euró a lévai Szentháromság-szobor térségére

Az Unilever nevű vállalat negyedik alkalommal hirdette meg az Ahoj, krásne Slovensko elnevezésű pályázatát. A pozsonyi székhelyű cég vállalta, hogy az internetes voksolás során a legtöbb szavazatot kapó városok egy-egy műemlékét, épületét vagy helyszínét saját költségén újítja meg.

Az Unilever által meghirdetett projektbe Léva városa ezúttal is bekapcsolódott, bízva abban, hogy a számukra kedvezően alakuló voksolást követően a Lévai Református Lelkészi Hivatal előtti kis parkban álló Szentháromság-szobor övezete méltó módon újulhat meg.

Ez a hely, ahova a Szentháromság-szoborcsoport került, valaha Léva város főtere volt. Ezt a szabad területet annak idején olyan fontos épületek vették körül, mint a ferences rendház, a ferencesek temploma, a Dobó-kastély, és mellette haladt el a várba vezető Fő utca is. Az elegendő nyílt tér méltó és megfelelő helyet kínált a szoborcsoport számára”

Hírdetés

– fogalmazta meg az oszlop 2014-es felszentelése során Vincze László helytörténész.

A nevezett lévai övezet mellett Poprád, Losonc, Privigye, Tőketerebes, Rózsahegy, Trencsén, Nyitra, Kassa és Nagytapolcsány egy-egy kiválasztott helyszínének rekultivációjára 2021. május 31-éig lehetett voksolni. A szavazat leadásához mindössze az e-mail cím megadása elegendő volt. Június 4-én derült ki, hogy mivel az online szavazáson Léva városa a saját kategóriájában az első helyen végzett, sor kerülhet a térség revitalizációjára.

Közösségi oldalán a város alpolgármestere, egyben a Lévai Városszépítő Egylet elnöke, Tolnai Csaba is megköszönte mindenkinek a leadott szavazatokat, melyekből végül összesen 2 055 gyűlt össze. Az Unilever közbenjárásával így Felsővízköz, Breznóbánya és Nagytapolcsány mellett Léva egy-egy helyszíne is megújulhat 3 ezer euróból.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »