25 éves a kaposvári Nagyboldogasszony katolikus általános iskola

25 éves a kaposvári Nagyboldogasszony katolikus általános iskola

Huszonöt évvel ezelőtt kezdte meg működését a Nagyboldogasszony Iskolaközpont általános iskolája Kaposváron, a „haza kis polgárainak” épületében. Az évforduló alkalmából ünnepi programsorozaton vettek részt az iskola pedagógusai és tanulói. Az eseménysor végén, május 17-én Varga László megyéspüspök koncelebrált szentmisét mutatott be a kaposvári székesegyházban.

Május 16-án, csütörtökön születésnapi rajzkiállítást rendeztek a tanulók munkáiból.

Ezt követően Kovácsné Ékes Editről, az általános iskola első tanítójáról, hitoktatójáról elnevezett termet avatták fel, ahol a művésztanár munkáiból rendezett kiállítást is megtekinthették a jelenlévők.

Az ünnepélyes avatón Varga Bálint igazgató Kovácsné Ékes Edit tanítónőnek, az iskola pedagógusainak, dolgozóinak munkásságát méltatva osztotta meg gondolatait.

„Miért gondolom, hogy fontos volt az ő munkája? És miért fontos Radicsné Horváth Alíz kolléganő munkája és az összes tanító és tanár kolléga munkája, aki a katolikus általános iskolában dolgozott, dolgozik? Mert szükség van erre az általános iskolára.

Szüksége van rá a katolikus közösségnek, szüksége van rá a városnak, szüksége van rá a gimnáziumnak és a zeneiskolának is. A Nagyboldogasszony Iskolaközpontban ezek a részek kiegészítik egymást és egymásra vannak utalva” – fogalmazott az igazgató, majd hangsúlyozta: tanító, tanár nélkül nincs iskola sem.

Május 17-én, pénteken jubileumi faültetéssel folytatódott az ünnepi programsorozat, amelynek főszervezői Kardosné Juhász Orsolya és Puczné Karvaly Kinga tanítók voltak.

A faültetés után a Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott szentmisén ünnepelték meg a katolikus általános iskola alapításának évfordulóját. A szentmisét Varga László megyéspüspök mutatta be.

A liturgián közreműködött az iskola kórusa.

A főpásztor prédikációjában az egymás iránti szeretet minél mélyebb megélésére hívta a jelenlévőket.

– idézte Jézus szavait a főpásztor, majd hangsúlyozta: amiről beszélni fog prédikációjában, az már működik az iskola falai között, azonban mindig szükség van a szeretetben való fejlődésre.

Hírdetés

„A katolikus iskola külön lehetőséget kapott arra – mert keresztény, vallásos, katolikus –, hogy a krisztusi szeretet jele legyen. Tudom, hogy szeretitek egymást, de lehet jobban, mélyebben is – mondta a diákoknak Varga László püspök. – Milyen csodálatos lenne, ha arról ismernék meg az általános iskolát, vagy a gimnáziumot, hogy aki belép, mondjuk egy idegen, látja, hogy itt szeretik egymást. Tudom, hogy működik, de lehet még többet, még jobban.

Ahhoz, hogy szeretni tudjuk még inkább egymást, s ez jel legyen a pedagógusok, a szülők és diákok között, ahhoz meg kell tanulnunk imádkozni egymásért.”

Minden diáknak imádkoznia kellene nemcsak a szüleiért, testvéreiért, hanem a tanáraiért is; s minden tanárnak imádkoznia kellene naponta a rábízott gyermekekért. Mindennap, minden gyermekért, mert amit az ima elvégez, azt semmi más nem tudja elvégezni – hangsúlyozta a főpásztor. – 

Nem kell sok szöveg. Nem azt várja tőlünk Jézus, hogy órákon át hosszú imákat mondjunk. Legyen személyes, rövid, s legyen benne hála. Mert akiért hálát adsz és imádkozol, arra nehezen haragszol meg, vagy nem tartod vele a haragot.

„Ha megosztottság van, az annak a jele, hogy megszűnt az ima. Nem tudom, hogy van-e ilyen az iskolában, ne értsetek félre, azonban a gonosztól senki sem védett. Ezért arra az elhatározásra hívlak benneteket, hogy a következő huszonöt évben folyamatosan növekedjünk a szeretetben.

S hogy ez megtörténhessen, meg kell tanulnunk imádkozni egymásért. Ima nélkül nem megy, mert mindig adódik nehézség, probléma. S akkor imádkozni kell, áldást és hálát mondani, hogy aztán meg tudjunk bocsátani egymásnak. Tilos őrizni a szívünkben a megosztottságot, haragot és sértődöttséget. Meg kell tanulnunk kiengesztelődni.

Akkor biztos, hogy növekedni fogunk a szeretetben, s az iskolánk a következő huszonöt évben még több diákot, családot fog bevonzani ebből a városból vagy a környékről. Arról ismerjenek meg benneteket itt a városban, hogy szeretettel vagytok egymás iránt! Ehhez tanuljatok meg imádkozni egymásért hűségesen, s ha kell, bocsássatok meg, engesztelődjetek ki szívből egymással” – fogalmazott szentbeszédében a megyéspüspök.

A szentmise végén a főpásztor háláját és köszönetét fejezte ki az iskola mindenkori vezetésének és pedagógusainak, s mindenkinek, aki munkájával, áldozatával, imájával és szeretetével segítette és segíti az iskolát.

Majd a szülőknek mondott köszönetet Varga László püspök azért, hogy bíznak a pedagógusokban, s a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolába íratták be gyermekeiket.

A kaposvári megyéspüspök egy Simon András által készített grafikát ajándékozott az iskolának, amelyet Varga Bálint igazgatónak adott át.

Az ünnepségsorozat az iskola ebédlőjében rendezett szeretetvendégséggel zárult.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk, Pfeifer Patrik

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »