Egy igazán szép karrier

Nézzünk kicsit vissza az időben. Népszava online, 2011. június 20.
Odaláncolja magát a parlamenthez és nyugtatókat vesz be Karsai József A parlament épületéhez láncolja magát és mintegy 40-50 altatótablettát vesz be szerdán Karsai József Battonya polgármestere, volt szocialista országgyűlési képviselő. A politikus akár az életét feláldozva is tiltakozna a Fidesz kormányzása ellen, ami állítása szerint rosszabb, mint a Rákosi-rendszer volt.

„Fel kell rázni az embereket a passzivitásból. Én ilyen rendszerben nem akarok élni” – jelentette ki Karsai József Battonya polgármestere, aki 21 pontban szedte össze, miért kezd – a parlamenthez odaláncolva – éhségsztrájkba. A politikus a szerdán kezdődő, kétnaposra tervezett akciójában mintegy 40-50 altatótablettát is bevesz.

Karsai József lapunknak elmondta, hogy más eszközök teljesen hatástalanok a Fidesz ellen, s szükség van egy mártírra, aki felrázza a passzivitásból a magyarokat. „Mit ér egy aláírásgyűjtés, amikor már népszavazást sem lehet kezdeményezni?” – vetette fel.
Aztán eltelik cirka három év, és mit dob be a szórólapos ember egyik este a battonyaiknak?

Igen, jól látja mindenki.

Karsai József, aki még a múltkor meg akarta öngyilkolni magát a fideszes diktatúra miatt, ma narancsos támogatással vág neki az önkormányzati választásoknak.

Hírdetés

Azt hiszem, ez mindent elmond mind Karsairól, mind a Fideszről.

Persze az eddig sem volt túl nagy titok, hogy OV gyűjti posztkommunista szemetet, de a búzaégető elvtárs bevétele a brigádba, azért minden képzeletet felülmúl. Nehezen tudom elképzelni, hogy Battonyán ne lett volna nála alkalmasabb, nála hitelesebb személy, akit a narancsosok elindíthattak volna. De nekik Karsai József elvtárs kellett, aki az MSZMP-ben szocializálódott, és aki már megjárta az Egyesült Kisgazdapártot és az MSZP-t is, hogy mára eljusson a Fideszbe.

Igazán szép karrier, az kétségtelen.

És persze ne feledje senki a szlogent:

Bízzon a Fideszben!


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »