A vérében van a vezetés: 34 éve kocsikázik jogosítvány nélkül egy őstehetség – pedig épp "meg akarta csinálni"

A vérében van a vezetés: 34 éve kocsikázik jogosítvány nélkül egy őstehetség – pedig épp "meg akarta csinálni"

Egy baleseti helyszínen, rendőrök által megállított kocsisort került ki egy személyautó Csempeszkopács közelében, ezért a rendőrök félreállították az Opelt.

Az autót vezető férfi lemondóan szállt ki a járműből, amikor a papírjait kérték, és csak annyit mondott „lehúzás ez az egész”. Hamarosan az is kiderült, hogy mire gondolt.

A férfi nem titkolta, nincs jogosítványa, de nem azért, mert már elvették tőle, hanem soha nem is volt. Saját elmondása alapján 34 éve vezet személyautót és kamiont Magyarországon illetve Európában, és ugyan egyszer már megfogták a rendőrök, de a jogosítványát a már ismert okokból nem tudták elvenni. Kiderült az is, hogy kölcsön személyautót vezetett, aminek a műszaki engedélye lejárt. A rendőrök a helyszínen levették az Opel rendszámát, és eljárást indítottak a férfi ellen, aki százezres nagyságrendű büntetésre számíthat.

Hírdetés

Pedig éppen szerette volna "megcsinálni" a jogosítványt

„Peches vagyok, mert éppen szerettem volna megcsinálni a jogosítványt, de ebben az országban minden csak a lehúzásról szól.” Ezt bizonyítja, hogy szombathelyen a „hülye biciklisek” miatt egyszer már meghúzták a férfit forgalmi vizsgán.

A 112 Press megkérdezte, hogy volt-e biztosítása, mire csak a fejét csóválta és azt bizonygatta, hogy nagyon óvatosan vezet ezért még soha nem okozott balesetet. A mosatni eset sem az ő hibája, mert nem volt egyértelmű számára, hogy ott meg kell állnia, mert nem vette észre a rendőröket.

(112 Press nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »