2017 legjei a Körképen: A lengyel kormányfő beszólt Macronnak: Törődj a saját országoddal

2017 legjei a Körképen: A lengyel kormányfő beszólt Macronnak: Törődj a saját országoddal

Év végi sorozatunkban 2017-ben a Körképen megjelent legnépszerűbb, legolvasottabb cikkekből szemlézünk.

Beáta Szydlo lengyel kormányfő pénteken (augusztus 25-én – a szerk. megj.) „arrogánsnak” nevezte Emmanuel Macron francia államfő kijelentéseit, aki bulgáriai látogatása során azért kritizálta a lengyel kormányt, mert meg akarja akadályozni a kiküldött munkaerőre vonatkozó korlátozó uniós irányelvet.

Szydlo arrogánsnak nevezte Macron szavait és felszólította, hogy tartózkodjon az ilyen hangvételtől:

fogalmazott a lengyel kormányfő, hozzátéve, hogy Macron jobban tenné, ha más kormányok kritizálása helyett saját országa ügyeivel foglalkozna:

Hírdetés

A kiküldött munkaerő korlátozása lényegében azt jelenti, hogy a közép-kelet-európai vállalatok a Nyugat-Európába, adott időszakra kiküldött munkásoknak nem adhatnának alacsonyabb bért, mint azt az adott országban szokás az ágazatban. Vagyis, a kelet-európai munkások versenyelőnye ez esetben megszűnne. Ez alapvetően szembe megy a Brüsszel által hangoztatott uniós pillérnek, a munkaerő szabad mozgásának – persze Franciaországot aligha bírálják emiatt.

A legtöbb munkást épp Lengyelország küldi ki (420 ezer évente), de Szlovákiát is nagymértékben érinti az intézkedés (98 ezer munkás évente). Lengyelországgal ellentétben azonban Robert Fico hajlik elfogadni a francia álláspontot. A témában bővebben itt és itt olvashat.

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »