Zelenszkij nyitott a nemzeti kisebbségi törvényre, de nem szereti a kifejezést

Zelenszkij nyitott a nemzeti kisebbségi törvényre, de nem szereti a kifejezést

Nyitókép: Twitter

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden leszögezte, hogy az őshonos népek után az országában élő nemzeti kisebbségekről is lesz törvény, de mivel nem tetszik neki ez a kifejezés, ezért az előterjesztésben várhatóan nemzeti közösségeknek fogják őket nevezni. 

– hangoztatta Zelenszkij, kiemelve, hogy minden nemzeti közösségnek az ukrán társadalom szerves részévé kell válnia hagyományaik és identitásuk elvesztése nélkül.

Kifejtette, hogy nem szereti a „nemzeti kisebbség” kifejezést. „Már államfővé válásom előtt megértettem, hogy ez úgy hangzik, mintha az ember egyenlőtlennek érezné magát.”

Hangsúlyozta, hogy az alkotmány szerint az ukrán nép Ukrajna összes állampolgárából tevődik össze, tekintet nélkül azok nemzetiségére.

Hírdetés

Zelenszkij elmagyarázta, hogy a nemzeti közösségek és az őshonos népek között az a különbség, hogy az őshonosnak minősített krími tatárok vagy a krimcsákok számára nincs Ukrajnán kívül más állam, ahol nyelvüket és hagyományaikat védenék. Például az oroszok, a románok, a zsidók vagy a görögök viszont az ukrajnai nemzeti kisebbségek közé tartoznak, mert „e népek hagyományait más államok ápolják”.

  „Ukrajnának meg kell védenie a nyelvet, a hagyományokat, a vallást és az őshonos népeket, valamint az úgynevezett nemzeti kisebbségeket, vagyis más szóval a nemzeti közösségeket. Ezért lesz törvény nemcsak az őshonos népekről, hanem a nemzeti közösségekről is. Ez védeni fogja a nemzeti közösségek jogait”  

– szögezte le az elnök, ugyanakkor arra nem tért ki, mikorra várható ennek a törvénynek a parlamenti elfogadása.

Magyar részről többször elhangzott az a kérés, hogy az Ukrajnában élő magyarokat is sorolják az őshonos népek közé. Legutóbb Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke június 10-én kérte ezt levélben az ukrán államfőtől.

Kijev ezt rendre azzal utasította el, hogy a magyar kisebbségnek van anyaországa, amely nyelvét és hagyományait védi, ezért több más nemzetiséggel együtt nem sorolható az őshonos népek kategóriájába. Ugyanakkor minden alkalommal elhangzott az ígéret, hogy készül a törvényjavaslat, amely a nemzeti kisebbségek jogi védelmét biztosítja Ukrajnában.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »