Vilniusba érkezett szerdán reggel Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök, aki ezzel megkezdte az Ukrajnával szoros szövetségben álló balti országokba szervezett, előre be nem jelentett körútját.
Az elnök az X-en tudatta, hogy Litvánia után Lettországba és Észtországba utazik tovább. A balti országokban biztonsági kérdésekről, Kijev észak-atlanti és európai uniós integrációjáról, az elektronikus hadviseléssel és a drónokkal kapcsolatos együttműködésről, valamint az Ukrajnának nyújtott európai támogatás további összehangolásáról folytat tárgyalásokat. Zelenszkij kiemelte: Észtország, Lettország és Litvánia "megbízható barátai" Ukrajnának.
Gitanas Nauseda litván elnök a nap folyamán közös sajtótájékoztatót tart majd az ukrajnai államfővel, aki a tervek szerint beszédet is mond a litván elnöki hivatalban.
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »