A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi katolikus segélyszervezet kezdeményezésére a Ninivei-fennsíkról Olaszországba érkezik egy Szűz Mária-szobor, amelyet az Iszlám Állam dzsihadistái az iraki háború idején szentségtelenítettek meg. Országjáró útja június 13-án kezdődik az észak-olaszországi Giussanóban.
Személyesen vagy online közvetítésen keresztül minden egyes állomáson iraki papok tesznek tanúságot a hazájukban átélt háború szörnyűségeiről, a helyi és nemzetközi keresztény közösségek szenvedéseiről, életéről, reakcióiról, a jelenlegi, valamint a várható, jövőbeli helyzetről.
A Mária-szobor útra kelésének kezdeményezője, Alessandro Monteduro, a Szükséget Szenvedő Egyház olaszországi igazgatója elmondta: az esemény erősíteni fogja az olasz és az iraki keresztény közösségek közötti kapcsolatot.
A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet célja az olaszországi Mária-szobor zarándoklatával az emlékezet életben tartása, amely megőrzi az egész keresztény közösség szenvedéseit a szobor megcsonkított és megszégyenített mivolta által. Ez a hit megerősítését és a keresztényüldözők áhított megtérését is szolgálja – fogalmazott Alessandro Monteduro, a pápai jogú nemzetközi segélyszervezet olaszországi igazgatója.
*
A Szentatya iraki látogatása alkalmával Erbílben, március 7-én a stadionban bemutatott szentmisén is ott állt egy hasonló módon megcsonkított, sebeket hordozó Mária-szobor, amelynek ugyancsak az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei vágták le a fejét és a kezét.
Az Iszlám Állam 2014-től óriási pusztítást végzett Szíriában és Irakban. A Ninivei-fennsíkot 2017-ben szabadították fel a terrorszervezet uralma alól.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »