Zalaegerszeg új szakaszt kezdett az egységes országos tarifarendszerben

Zalaegerszeg új szakaszt kezdett az egységes országos tarifarendszerben

Július 1-jétől érvényesek a vármegye- és országbérletek a város helyi közlekedésében is.

A zalai megyeszékhely az első település, amely csatlakozik az egységes tarifarendszerhez – emelte ki Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.

A zalaegerszegi közgyűlés egyhangúlag elfogadta a minisztériummal kötött megállapodást, amely alapján az új bérlettípusok a város közigazgatási határán belül is használhatók.

A változás miatti bevételkiesés felét a kormány átvállalja az önkormányzattól.

Hírdetés

Az államtitkár hozzátette, hogy az olcsó, egyszerű, korlátlan ország- és vármegyebérletek rendkívül népszerűek, a május 1-jei bevezetés óta már 336 ezret értékesítettek. A kormány ezzel is szeretné megkönnyíteni a vidéken élők közlekedését, de a gazdaság erősítéséhez is hozzájárul a helyközi közlekedés egészére, minden MÁV-, Volán- és Gyesev-járatra kiterjedő újítással.

A szakpolitikus hangsúlyozta, hogy továbbra is csatlakozhat bármelyik település az országos rendszerhez, az Építési és Közlekedési Minisztérium kezdettől fogva nyitott az egyeztetésre. Nagy Bálint elmondta, hogy

jelenleg is több várossal tárgyalnak, így hamarosan újabb helyközi járatokkal bővülhet a bérletek érvényessége.

A 30 napos vármegyebérletek 9450 forintba, a 30 napos országbérletek 18 900 forintba kerülnek. A tanulók és más jogosultak 90 százalékos kedvezménnyel, vagyis mindössze 945 forintért, illetve 1890 forintért vásárolhatják meg ezeket a bérleteket.

Nyitókép: MTI/Varga György

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »