Január 28-án, szerdán a VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek keretében a Szentatya folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. A Dei Verbum dogmatikus konstitúcióról szóló harmadik beszédének címe: Egyetlen szent letétemény. A Szentírás és a hagyomány kapcsolata.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei Verbum zsinati konstitúció olvasását folytatva ma a Szentírás és a hagyomány kapcsolatáról elmélkedünk. Kiindulópontként két evangéliumi jelenetet érdemes felidéznünk. Az első az utolsó vacsora termében játszódik. Jézus a tanítványokhoz intézett nagy, végrendeletszerű beszédében kijelenti: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. […] amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 14,25–26; 16,13).
A második jelenet pedig Galilea dombvidékére vezet bennünket. A feltámadt Jézus megjelenik a tanítványoknak, akik meglepődve és kételkedve fogadják, ő viszont megbízást ad nekik: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket, […] és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19–20). Mindkét jelenetben világosan felismerhető a Krisztus által kimondott szó és annak az évszázadokon át történő továbbadása közötti szoros kapcsolat.
Erről beszél a II. vatikáni zsinat is, s ehhez egy igen kifejező képet használ: „A Szentírás és a szent hagyomány szorosan összefonódik és átjárja egymást. Mivel mindketten ugyanabból az isteni forrásból fakadnak, bizonyos értelemben egyetlen egészet alkotnak, és azonos cél felé tartanak” (Dei Verbum, 9). Az egyházi hagyomány a történelem folyamán kibontakozik az Egyházon keresztül, amely őrzi, értelmezi és megéli Isten igéjét. A Katolikus Egyház katekizmusa (vö. 113. pont) ezzel kapcsolatban az egyházatyák egyik jólismert kijelentésére utal:
A fentebb idézett krisztusi szavak nyomán a zsinat kijelenti, hogy
Ez a folyamat a „hívők elmélkedése és tanulmányozása” révén történő teljesebb megértés, a „lelki dolgok mélyebb megértéséből” fakadó tapasztalat, valamint – mindenekelőtt – az apostolok utódainak igehirdetése által valósul meg, akik „az igazság biztos karizmáját” kapták. Összefoglalva: „az Egyház a maga tanításában, életében és istentiszteletében megörökíti és az összes nemzedéknek továbbadja mindazt, ami ő maga, és mindazt, amit hisz” (uo.).
Ezzel kapcsolatban közismert Nagy Szent Gergely pápa mondása: „A Szentírás együtt növekszik azokkal, akik olvassák.” [1] Már Szent Ágoston kijelentette, hogy „Isten beszéde egyetlen, mely az egész Írásban fejlődik, és az egyetlen az Ige, mely sok szent szája által szólal meg”. [2]
Isten igéje tehát nem megkövült, hanem élő és szerves valóság, mely a hagyományban fejlődik és növekszik.
Különösen is meggyőző erejű az, amit a szent egyháztanító, John Henry Newman megfogalmazott A keresztény tan fejlődése (An Essay on the Development of Christian Doctrine) című művében. Azt írta, hogy a kereszténység – mind közösségi tapasztalatként, mind tanként – dinamikus valóság, amint azt maga Jézus tanította a vetőmagról szóló példabeszédeivel (vö. Mk 4,26–29): élő valóság, amely belső életerejének köszönhetően fejlődik. [3]
Pál apostol többször is buzdítja tanítványát és munkatársát, Timóteust: „Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset” (1Tim 6,20; vö. 2Tim 1,12.14). A Dei Verbum dogmatikus konstitúció ezt a páli szöveget visszhangozza, amikor így fogalmaz: „A Szent Hagyomány és a Szentírás Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye”, melynek magyarázata „az Egyház élő tanítóhivatalára van bízva, mely tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja” (10. pont). A „letétemény”, „letét” eredeti jelentésében jogi jellegű fogalom, mely arra kötelezi a letéteményest, hogy megőrizze a tartalmat – amely ebben az esetben a hit –, és sértetlenül továbbadja.
Végül, szeretteim, hallgassuk ismét a Dei Verbum tanítását, amely kiemeli a Szentírás és a hagyomány összefonódását: ezek – mondja – olyannyira összetartoznak és egymáshoz kapcsolódnak, hogy nem létezhetnek egymástól függetlenül, és együtt, mindegyik a maga módján, az egyetlen Szentlélek működésének segítségével hatékonyan járulnak hozzá a lelkek üdvösségéhez (vö. 10. pont).
JEGYZETEK
[1] Homiliae in Ezechielem I, VII, 8, PL 76, 843D.
[2] Enarrationes in Psalmos 103, IV, 1. [Vö. Százharmadik zsoltár, negyedik beszéd, in Szent Ágoston: Zsoltármagyarázatok, 5. kötet, Jel, Budapest, 2018, 278.]
[3] Vö. John Henry Newman: Lo sviluppo della dottrina cristiana, Jaca Book, Milano, 2003, 104. [Newman Szent János Henrik: A keresztény tanítás kibontakozása, Jel, Budapest, 2023.]
*
XIV. Leó pápa felhívása az általános kihallgatás végén:
Tegnap volt a holokauszt nemzetközi emléknapja, amelyen a többmillió zsidó és nem zsidó áldozatra emlékezünk. E fájdalmas megemlékezés alkalmából kérem a Mindenhatót, adja meg, hogy olyan világunk legyen, amelyben nincs többé antiszemitizmus, nincs előítélet, nem nyomnak el és nem üldöznek egyetlen emberi teremtményt sem.
Megismétlem felhívásomat a nemzetek közösségéhez, hogy mindig maradjon éber, és a népirtás borzalma soha többé ne zúduljon egyetlen népre sem, s a kölcsönös tiszteleten és közjón alapuló társadalom épüljön.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
