Január 15-én, csütörtök délelőtt a Szentatya a Crans-Montana-i tragédiában elhunyt fiatalok hozzátartozóival találkozott. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek!
Jó napot kívánok mindenkinek! Isten hozott benneteket!
Őszintén mondom: mélyen megindít, hogy találkozhatom veletek. Amikor megtudtam, hogy valaki közületek kérte ezt az audienciát, azonnal azt mondtam: „Igen, találunk rá időt.” Azt akartam, hogy legalább együtt lehessek veletek abban az időszakban, amely számotokra – megannyi fájdalom és szenvedés közepette – valóban hitünk próbája, próbája annak, amiben hiszünk. Az ember oly sokszor felteszi a kérdést: „Miért, Uram?” Valaki egy hasonló helyzetet idézett fel bennem, éppen egy temetési szentmisén, ahol a pap – a prédikáció helyett – úgy beszélt, mintha párbeszédet fogalmazna meg az ember és Isten között, azzal a kérdéssel, amely szüntelenül kísér bennünket: „Miért, Uram, miért?”
Ezek nagy fájdalommal és szenvedéssel járó időszakok. Egy hozzátok legközelebb álló, leginkább szeretett személy egy rendkívüli erőszakkal járó katasztrófában életét vesztette, vagy hosszú időre kórházba került, eltorzult testtel annak a rettenetes tűzvésznek a következtében, amely az egész világot megrázta. Ez a legváratlanabb pillanatban történt, egy olyan napon, amikor mindenki örömmel ünnepelt, amikor örömet és boldogságot kívántak egymásnak az emberek.
Mit lehet hát mondani egy ilyen helyzetben? Milyen értelmet lehet adni ezeknek az eseményeknek? Hol található olyan vigasz, amely felér ahhoz, amit átéltek? Hol található olyan bátorító szó, amely nem üres és nem felszínes, hanem mélyen megérint és újra feléleszti a reményt? Talán csak egyetlen megfelelő szó van: Isten Fiának szava a kereszten – akihez ma oly közel álltok –, aki elhagyatottságának és fájdalmának mélyéből így kiáltott az Atyához: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46).
Az Atya válasza a Fiú könyörgésére három napig várat magára, teljes csendben. De aztán micsoda válasz érkezik! Jézus dicsőségesen feltámad, és örökké él a húsvét örömében és örök világosságában.
Én nem tudom megmagyarázni nektek, testvéreim, miért kellett nektek és szeretteiteknek ilyen próbatételt elviselnetek. Az emberi együttérzés szavai és az a szeretet, amellyel ma hozzátok fordulok, nagyon korlátozottnak és erőtlennek tűnnek. Másfelől azonban Péter utóda, akit ma felkerestetek, határozottan és meggyőződéssel kijelenti: reményetek nem hiábavaló, mert Krisztus valóban feltámadt! A szent Egyház tanúja ennek, és teljes bizonyossággal hirdeti ezt. Szent Pál, aki látta az élő Krisztust, azt mondta a korintusi keresztényeknek: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül” (1Kor 15,19.20).
Kedves testvéreim, semmi sem szakíthat el benneteket Krisztus szeretetétől (vö. Róm 8,35), ahogyan szeretteitektől sem, akik szenvednek, vagy akiket elveszítettetek. A bennünk lakozó hit egyedülálló fénnyel világítja meg életünk legsötétebb és legfájdalmasabb időszakait, és segít abban, hogy bátran folytassuk utunkat a cél felé. Jézus előttünk jár a halálnak és feltámadásnak ezen az útján, mely türelmet és kitartást kíván. Legyetek biztosak közelségében és gyöngédségében: ő nincs távol attól, amit most átéltek; ellenkezőleg, osztozik benne, és együtt hordozza veletek. Ugyanígy az egész Egyház is együtt hordozza veletek. Legyetek biztosak abban, hogy az egész Egyház imádkozik – személy szerint én is imádkozom – elhunytjaitok lelki nyugalmáért, szeretteitek szenvedéseinek enyhüléséért, valamint értetek, akik gyöngéd szeretettel kíséritek őket.
Ma szíveteket tőr szúrja át, miként Mária szívét a kereszt lábánál: Máriáét, aki a keresztnél látta Fiát. A Fájdalmas Szűz Mária közel áll hozzátok ezekben a napokban, s őrá bízlak benneteket. Forduljatok hozzá fenntartás nélkül könnyeitekkel, és keressétek nála azt az anyai vigaszt, amelyet talán csak ő tud megadni, és amelyet bizonyosan meg is adhat nektek! Máriához hasonlóan tudjatok türelemmel várni a szenvedés éjjelén, de azzal a hívő bizonyossággal, hogy új nap, új hajnal kél, s újra rátaláltok az örömre!
A vigasz és a közelség jeleként, annak kifejezéseként is, hogy szeretnék osztozni veletek ebben az időszakban, arra kérlek benneteket, hogy imádkozzunk együtt, és apostoli áldást adok mindnyájatokra és szenvedő szeretteitekre.
Imádkozzunk együtt: Miatyánk…
És mondjuk Máriának, anyánknak, a Fájdalmas Szűzanyának: Üdvöz légy, Mária…
[Áldás]
A béke és a hit vigasza kísérjen benneteket mindenkor! Ámen.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
