Elértünk végre a felvilágosult huszonegyedik század azon csúcspontjára, ahol a politikai kultúrát már nem vitákon, hanem a “ki tud nagyobbat alázni” bajnokságon mérik. Az új korszak kikiáltott messiása, a Minihisztis Úr (polgári nevén a mindenkori revansbajnok) olyan lendülettel vetette bele magát a szimbolikus vérgőzbe, hogy még a hazai megmondóipar főbérlőjénél, Puzsér Róbertnél is leverte a biztosítékot. És lássuk be, ha Puzsér az, aki a mikrofon mögül a sportszerűség és az ízlésesség határaiért aggódik, akkor a világ kereke nemcsak meglazult, de konkrétan lerepült a tengelyéről.
Elértünk végre a felvilágosult huszonegyedik század azon csúcspontjára, ahol a politikai kultúrát már nem vitákon, hanem a “ki tud nagyobbat alázni” bajnokságon mérik. Az új korszak kikiáltott messiása, a Minihisztis Úr (polgári nevén a mindenkori revansbajnok) olyan lendülettel vetette bele magát a szimbolikus vérgőzbe, hogy még a hazai megmondóipar főbérlőjénél, Puzsér Róbertnél is leverte a biztosítékot. És lássuk be, ha Puzsér az, aki a mikrofon mögül a sportszerűség és az ízlésesség határaiért aggódik, akkor a világ kereke nemcsak meglazult, de konkrétan lerepült a tengelyéről.
A történelemkönyvek egyszerűek. Akié a hatalom, az diktál. De a régi, vaskalapos hadvezérekben legalább volt annyi elegancia, hogy a vesztesnek megadták a kijáró tiszteletet, ha másért nem, a látszat kedvéért. Ezzel szemben korunk új politikai üstököse inkább emlékeztet egy dühös kamaszra, aki a játszótéri sérelmeit egy egész ország előtt próbálja megtorolni. Az államfői székfoglaló körüli rituális kivégzés nem a politikai zsenialitás, sokkal inkább egy elhúzódó, gyermeteg bosszúhadjárat bizonyítéka.
A helyzet iróniája persze az, hogy a főhős tudathasadt állapotban harcol. Jelenlegi énje lényegében a bő két évvel ezelőtti saját maga ellen vív látványos utóvédharcot. Skizofrén egy helyzet, annyi szent.
Nevezzük nevén a gyermeket: ez a stílus nem modern, nem formabontó, hanem szimplán bárdolatlan. Olyan ez, mint a legolcsóbb, benzinkutas “Five in One” tusfürdő. Izléstelen, tapintatlan, bosszúszomjas, faragatlan, és mindezek tetejében elviselhetetlenül túl van habosítva. Ez a habitus kiválóan alkalmas arra, hogy a proli irigység parazsát szítva fenntartsa a társadalmi gyűlölet lázgörbéjét, de méltóságot ebből a faragatlan tuskóból nem fog csiszolni semmilyen politikai marketing. A hazai, nemes gyümölcsfajták helyett most a vadalma hódít, a kérdés csak az, kinek veszi be tőle a gyomra.
“Ez már nemcsak sok, ez konkrétan SOKK.” – ahogy a mester mondaná, és ebben az egyben nehéz vitatkozni vele. A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy ezt a stílust a bukott jobboldal fogja megelégelni. Ők már régen tudják, mi és ki lakik az álarc mögött. Nem, a cirkuszt végül a saját szavazótábora fogja megunni. Mert a porond elképzelhetetlen bohóc nélkül, de amikor a hangzatos jelszavak után megérkeznek a valós kormányzati döntések, az össznemzeti mosoly hirtelen nagyon kesernyéssé válhat. És akkor már nemcsak a parkolópályára tett ellenzék fog szomorkodni, hanem mindannyian.
Varga Moncsi – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
