Vizes Eb – Aranyérmes a magyar nyíltvízi váltó

Vizes Eb – Aranyérmes a magyar nyíltvízi váltó

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon.

Ebben a versenyszámban nagy világversenyen első alkalommal diadalmaskodott a magyar csapat.

A válogatott így négy dobogós helyezéssel zárta a szakág küzdelmeit: korábban Betlehem Dávid 5 kilométeren arany-, 10 kilométeren bronzérmet nyert, míg Fábián Bettina 5 kilométeren lett harmadik.

Hírdetés

A magyarok a szám favoritjaként ugrottak vízbe, hiszen az Eb-n eddig Betlehem 5 kilométeren arany-, 10 kilométeren pedig bronzérmet nyert, Fábián a rövidebb távon lett harmadik, Rasovszky pedig az olimpiai táv aktuális világbajnoka.

Gellért Gábor szövetségi kapitány szokás szerint a két lány, két fiú összeállítást választotta, és a korábbi világversenyekkel ellentétben ezúttal nem kellett izgulnia, a harmadikként úszó Betlehem ugyanis tönkreverte a mezőnyt, és majd 20 másodperces előnnyel váltott Rasovszkyval, akinek nagyjából csak annyi volt a feladata, hogy „ne tévedjen” el és behúzza a diadalt. Az olimpiai ezüstérmes természetesen magabiztosan hozta ezt, megszerezve ezzel a sporttörténeti sikert.

Eredmények, nyíltvízi úszás, csapatverseny, 4×1500 m, Európa-bajnok: 1. MAGYARORSZÁG (SZIMCSÁK MIRA, FÁBIÁN BETTINA, BETLEHEM DÁVID, RASOVSZKY KRISTÓF) 1:06:07.7 óra 2. Olaszország 1:06:28.6 3. Franciaország 1:06:51.7

m4sport.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »