… ennyit mondott az idős néni és kívülről bezárta a rendelő ajtaját. Nem tudhatta, mit hagy maga mögött ezzel az egy magyar köszönéssel.
A három békésen ülő felnőtt páciens közül, akik mindaddig egyenrangúak voltak, kettő feljebbvalónak titulálta magát és egymás haragját és gyűlöletét táplálva kezdtek volna átkozni egy nemzetet.
Előtörtek bennem a keserű emlékek, mikor a patai 1848-as emlékműnél koszorúztunk, az én szavalatom alatt kezdte el kántálni ugyanezt az egy mondatot a pár fős tiltakozó csapat: Na Slovensku po slovensky.
Egy pillanatra torpantam csak meg, majd egyet közelebb lépve a mikrofonhoz a hangerőmet feljebb állítva folytattam a verset, amelynek láttán és hallatán két főre redukálódott, és elhalkult az ellenállás.
Tehettem volna most úgy, mintha meg sem hallottam volna ezeket a szavakat, de az nem én lennék. Amikor a lányom kérdően rám pillantott, mert magyar gyerek létére is ért szlovákul, őérte, azért, hogy a jövőben ő is kiálljon magáért, ami egyenlő a magyarsággal, minden intelligenciámat összeszedve kéretlenül ugyan, de válaszoltam a két férfinek:
Bevallom, utólag, kezelhettem volna higgadtabban is a helyzetet, de ott abban a pillanatban csakis a három ott lévő kislány járt az eszemben.
Egy közülük az én gyerekem volt, és előre fáj a diszkrimináció, ami érheti őt csak azért, mert magyarul köszön majd valahol. A másik két kislány, akik az én nyolcévesemtől jóval fiatalabbak, nem nagyon figyeltek a szóváltásra, de
tudat alatt beléjük plántálódik majd, ha ilyen kommunikációt hallanak, hogy aki magyar, az alsóbbrendű. Azt nem kell komolyan venni, annak a köszönését nem hogy nem viszonozzuk, de egyenesen haraggal vágunk vissza.
Az idősebb bácsi, aki Budapestre küldött minket, ezek után kiment a rendelőből. Talán megfogadta a tanácsom, és más neurológushoz kér időpontot. A negyvenes apuka onnantól nemigen szólt, még a sajátjaihoz sem. Csak remélni merem, hogy miután egy újabb magyarajkú anyuka lépett be fiával a rendelőbe és fordult a kocka, elgondolkodott azon, hogy magyar, szlovák, orosz, lengyel, román, vagy roma is legyen az illető, aki köszön neki, tegye azt bármilyen nyelven is, a legkevesebb az, hogy viszonozza, ha már a másik megadta a tiszteletet.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
