Kr. u. 79 nyarán, alig két hónappal azelőtt, hogy a Vezúv kitörése hamuval borította be Pompejit, másik tragikus esemény rázta meg Rómát, Vespasianus császár váratlanul elhunyt súlyos gyomorbaj következtében. Bár halála lezárt egy rövid békés időszakot, uralkodása örökre beírta magát a történelembe: ő volt az, aki megépíttette Róma egyik legismertebb szimbólumát, a Colosseumot.
Vespasianus halála és egy korszak vége
Kr. u. 79. június 29-én halt meg Titus Flavius Vespasianus, akit súlyos láz és bélhurut gyötört. A mai orvosi nyelven egyszerűen krónikus hasmenésként azonosítható betegség Campaniában érte utol, ahol éppen nyaralt. Halálával véget ért az a rövid stabilitás, amely a hírhedt „négy császár évét” követte (Kr. u. 68-69), és amely időszakban Rómát az egymást követő uralkodók okozta zűrzavar jellemezte. Ugyanakkor Vespasianus halála a Flavius-dinasztia kezdetét is jelentette.
A birodalom építője
Vespasianus nevét nem csupán halála, hanem legjelentősebb építkezése őrizte meg az utókornak. Kr. u. 69-ben kezdte meg a Colosseum építését, amelyhez fia, Titus jeruzsálemi hadjárata során foglyul ejtett 12 000 zsidó rabszolga szolgált munkaerőként. A nagyszabású építkezést ráadásul nagyrészt a zsidó háború során szerzett zsákmányból finanszírozták.
Josephus Flavius történetíró szerint Jeruzsálem Kr. u. 70-es elfoglalásakor mintegy egymillió ember vesztette életét. A túlélők ezreit rabszolgaként szétszórták a birodalom különböző részeire. Thomas A. Idinopulos kutató „Jeruzsálem” című művében úgy írja le sorsukat, hogy a túlélők sokszor irigyelték az ostrom során meghaltakat. Az erősebbeket Egyiptom vagy Szardínia bányáiba küldték, illetve Korinthoszba, hogy részt vegyenek egy, még Néró által elrendelt nagyszabású csatorna kiásásában.
A Colosseum építtetője élete utolsó napjait a Campaniában található Cotilia fürdőhely közelében fekvő villájában töltötte. A hely híres volt kristálytiszta és jeges vizéről, amelyről idősebb Plinius is megjegyezte, hogy bár jótékony hatással van a gyomorra és az ízületekre, mégis rendkívül hideg, szinte „harapja” a testet. Szomorú irónia, hogy épp ez a gyógyító környezet váltotta ki Vespasianus végzetes betegségét.
Császári kötelesség a halál árnyékában
Gaius Suetonius Tranquillus történetíró „A tizenkét cézár élete” című művében megjegyzi, hogy Vespasianus már Campaniában enyhe lázrohamokat kapott, de rögtön visszatért Rómába. Innen ismét útnak indult a reatai földek felé, a Latium szívében található, stratégiai helyzetű vidékre. Betegsége ekkor már súlyosbodott, és a túlzott hidegvíz-fogyasztás miatt a gyomra véglegesen meggyengült. Ennek ellenére hivatali teendőit egészen utolsó pillanatáig lelkiismeretesen ellátta.
A császár végül június 23-án gyengült le annyira, hogy már járni is alig bírt, ekkor mondta híres szavait: „Egy császárnak talpon kell meghalnia!” Július 9-én, segítői karjai között érte a halál.
Vespasianus öröksége és utódlása
Vespasianus 69 évesen, hét hónaposan és hét naposan hunyt el. Bár halála gyászba borította a birodalmat, uralkodásának emléke mégis kedvező megítélésű maradt a római polgárok körében. Suetonius beszámolója szerint a császár magabiztosan hirdette, hogy trónján kizárólag saját fiait fogadja el utódjainak. Utódául legidősebb fia, Titus lépett.
Suetonius külön kiemeli, hogy a római társadalomban rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak az isteni jeleknek. Vespasianus egyik álma éppen ilyen isteni jel volt, amelyben tökéletes egyensúlyban lévő mérleget látott. A mérleg egyik serpenyőjében Claudius és Nero álltak, a másikban saját fiai – ezzel sugallva, hogy uralkodásuk hossza megegyezik majd. Így született meg a Flavius-dinasztia, amely bár rövid életű volt, mégis mély nyomokat hagyott a birodalom történelmében.
Az abc.es cikke alapján.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
