Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy „valamiféle önreflexió” nélkül folytatni tudná ez a kormánykoalíció.
Erről a közösségi oldalán írt, szerinte állandó konfliktushelyzetben és feszültségben nem lehet dolgozni. Az előrehozott választást továbbra is elutasítja.
Az előrehozott parlamenti választás katasztrofális lenne az országra nézve, ezért várunk önreflexiót a kormánykoalíciótól. Arról tárgyalunk, hogy pontosan milyen formában
– szögezte le Remišová.
A Za ľudí elnöke bírálta Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi minisztert a kisebbségi kormányzással kapcsolatos kijelentése miatt.
A miniszter a Denník N-nek adott interjúban azt mondta,
készek lennének ketten is kormányozni a Sme rodinával, összesen 70 parlamenti képviselővel.
Remišová szerint ez azt jelenti,
készek akár az ellenzékkel és a „fasisztákkal” kormányozni.
A parlamenti többséghez 76 szavazat szükséges. Ebben az esetben önvizsgálat helyett kimutatnák, hogy csakis a hatalom érdekli őket. Nagy csalódás
– szögezte le Remišová, hozzátéve, a Za ľudí képviselői joggal frusztráltak amiatt, hogy hogyan működik ez a kormánykoalíció.
Naď úgy reagált, hogy
ha a két kisebb koalíciós partner „erőnek-erejével” ki akar lépni, akkor az OĽANO számára nem marad más, mint elfogadni ezt a helyzetet.
Nem kötözhetjük meg őket. Azt pedig nem engedjük, hogy előrehozott választás legyen. De mi köze van a fasisztákhoz egy felelősen viselkedő kormánynak, amely marad, hogy teljesítse a választóknak tett ígéreteit?
– írta a védelmi miniszter.
Nem szeretnénk kisebbségi kormányt, de bízunk benne, hogy ha így alakul a helyzet, akkor az összes parlamenti képviselő támogatni fogja az emberek számára hasznos javaslatokat. Hiszen éppen ezt ígérték a választás előtt
– tette hozzá Naď.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »