Verekedésre biztatta 15 éves unokáját a nagymama

Verekedésre biztatta 15 éves unokáját a nagymama

Verekedésre biztatta 15 éves unokáját a nagymama

Garázdaság és kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 53 éves nővel szemben, aki a nővérével és a felügyeletére bízott unokájával együtt bántalmazta a lány egyik kiskorú haragosát.

A vádiratban foglaltak szerint az asszony a nővérével, valamint a gondjaira bízott 15 éves unokájával együtt vett részt a tavaly nyáron megtartott rendezvényen.

Hírdetés

A lány az esti órákban szóváltásba került egy vele régóta haragos viszonyban álló másik kamasszal, mire a nagyszülő a sértett csuklóját megragadta, unokáját pedig arra biztatta, hogy menjen neki ellenlábasának.

A fiatalkorú lány a felhívás nyomán tenyérrel arcon ütötte a sértettet, aki védekezésképpen a támadója hajába kapaszkodott. Erre – nővérével együtt – a nagymama is bekapcsolódott a dulakodásba, mindketten a sértett kezét rángatták, majd az idősebb asszony a hajánál fogva a földre rántotta, a fiatalkorú elkövető pedig megrúgta a földön lévő sértettet, aki ezek után elmenekült a helyszínről.

A nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket elszenvedő sértett a magánindítványra büntethető könnyű testi sértés vétsége miatt kérte az elkövetők felelősségre vonását.

A nagyszülő testvérének, akit a kiskorú lány felügyeletével kapcsolatos kötelezettség nem terhelt, csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak azzal, hogy mindkét nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A verekedő unokával szemben a Veszprémi Járási Ügyészség a büntetőeljárást egy évre felfüggesztette, amelynek tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »