A DAC megegyezett a magyar bajnok Ferencvárossal a szerb Željko Gavrić átigazolásának ügyében, aki végleg a sárga-kékek játékosa lett, miután a csallóközi együttes kivásárolta ferencvárosi szerződéséből.
Sikeresen zárultak a DAC és a Ferencváros tárgyalásai a szerb Željko Gavrić átigazolásának ügyében, miután a Fortuna Liga legutóbbi idényének ezüstérmese megegyezett a magyar bajnok Ferencváros vezetésével és kivásárolták ferencvárosi szerződéséből Željko Gavrićot.
A 22 esztendős szerb szélső hosszútávú szerződést kötött a dunaszerdahelyi együttessel és 2026 nyaráig írta alá. Mint ismert Gavrič az előző idényben a Ferencváros együttesétől kölcsönben szerepelt a DAC színeiben, ahol jó játékkal meggyőzte Adrian Guľa vezetőedzőt és stábját.
Gyors és egy egyértelmű döntést hoztam, kiválóan érzem magam Dunaszerdahelyen, a csapattal pedig komoly célokat érhetünk el. Boldog és szerencsés vagyok, amiért a pályafutásom ebben a klubban folytatódik, ahol kiváló csapattársak és edzők vesznek körül. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező idényekben komoly sikereket érünk majd el”
– nyilatkozta a szerződése aláírását követően Željko Gavrić.
A 22 esztendős Gavrić a DAC egyik kulcsembere volt az elmúlt idényben, amely a sárga-kékek történelmének harmadik ezüstszezonját jelentette. Gavrić a teljes szezont tekintve 16 tétmérkőzésen lépett pályára a DAC színeiben és négy gólt szerzett, a kupában és a bajnokságban is egyaránt 2-2 gólt szerzett. A fiatal szerb futballista a belgrádi Crvena Zvezda nevelése, 2021-ben igazolt a Ferencvároshoz és 15 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.
Kölcsönjátéka során Željko megmutatta a minőségét. Sajnálatos sérüléséig a kezdőcsapatunk stabil tagja volt. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk azért, hogy Željkót végleg leigazolhassuk, amit a sérülése bonyolította. Több szakorvosi véleményt is meghallgattunk, ezek alapján 3-4 héten belül rendben lesz. A klubnál mindenki nagyon várja, hogy együtt dolgozhassunk vele, és segítségével elérjük közös céljainkat és tovább fejlődjünk”
– mondta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.
Gavrić a DAC harmadik nyári igazolása, korábban a sárga-kékek két cseh futballista szerződtetését már bejelentették, Filip Kaša és Aleš Čermák személyében.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »