Védettségi igazolványokkal „üzleteltek”, bűnügyi őrizetbe kerültek

Védettségi igazolványokkal „üzleteltek”, bűnügyi őrizetbe kerültek

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2021. november 23-án hajnalban kutatást tartottak Gyöngyösön és környékén, ahol védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.

Hírdetés

A rendőrök elállítottak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, akik ellen védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A két nő 2021 májusa és júliusa között – az eddigi információk alapján – közel 90 személynek állított ki hamis és valótlan tartalmú védőoltásról szóló igazolást, és valótlan adatokat rögzítettek egy központi rendszerben, ezáltal a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványukhoz.

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, személyenként, 40 000-50 000 forintot kaptak, amit egymás között szétosztottak. A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi lakost a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A bűncselekménnyel összefüggésben további 16 személlyel szemben indult büntetőeljárás.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »