Várhelyi Olivér az EP-ben: „Hány hülye van még?”

Várhelyi Olivér az EP-ben: „Hány hülye van még?”

Bekapcsolva felejtette mikrofonját Várhelyi Olivér magyar EU-biztos az Európai Parlament (EP) keddi ülésén, így mindenki hallhatta, hogy az egyik válasza után azt mondta magyarul: „Hány hülye van még?”

A szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos az európai parlamenti képviselők kérdéseire válaszolt az EU nyugat-balkáni bővítésével kapcsolatban. Várhelyi Tomislav Sokol horvát EP-képviselő kérdésére válaszolt, majd miután helyet foglalt, megfeledkezett a mikrofonja kikapcsolásáról, és azt mondta: „Hány hülye van még?”, amivel a Telex szerint feltehetően a többi EP-képviselőre utalt.

Hírdetés

A lap felidézi, hogy az Európai Parlament január 18-án szavazta meg az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának tavalyi végrehajtásáról szóló értékelést, amelynek egyik pontja szerint Várhelyi szándékosan arra törekszik, hogy „megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét”, ezért a parlament vizsgálatot kezdeményezett a magyar biztos ellen az Európai Bizottságnál.

Az érintett EP képviselők Várhelyi le lemondását követelik.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő ugyanakkor méltatlannak nevezte a magyar biztos ellen intézett „politikai támadást”, szerinte Várhelyi szakmai teljesítménye kiemelkedő.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »