Varga Zsolt elemez: azt kértem, tanuljunk meg mindent az olaszoktól

Varga Zsolt elemez: azt kértem, tanuljunk meg mindent az olaszoktól

A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az elvesztett Eb-bronzmeccs után a tanulságokra helyezte a hangsúlyt, lesznek, akik a fiatalok közül beverekszik magukat a két hét múlva kezdődő vb bő magyar keretébe. Szerinte a mostani mérkőzésen több hiba volt, mind eddig az egész Eb-n.

12-7-es vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda-válogatott a horvátországi Eb bronzmérkőzésén Olaszországtól, amelyet a csoportkörben még 10-5-re megvert, de a bronzmeccs előtt több játékost vírus fertőzött meg, ami így rányomta a bélyegét az összecsapásra. A magyar válogatott – amelynek a gerincét az U20-as világbajnok csapat alkotta a felnőtt csapat építésének jegyében… – így a 4. helyen zárt.

A főszereplők a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak értékelték a tornát és a mérkőzést.

Hírdetés

Varga Zsolt szövetségi kapitány Úgy gondolom, mindig nehéz lezárni egy tornát vereséggel, mindig okoz egyfajta rossz érzést, de azt kell mondanom, fantasztikus teljesítményeket láttam a tornán. Ma viszont több hibát vétettünk, mint eddig az egész Eb-n, de elfáradtunk és a betegség is velünk van, sokan rettenetesen kimerültek, szembetaláltuk magunkat egy visszavágásra éhes olasz csapattal. Azt kértem a játékosoktól, hogy amit lehet, tanuljunk meg az olaszoktól, mert fogunk még velük játszani. Tanuljunk meg tőlük mindent, szívjunk magunkba, mint egy szivacs, akkor is, ha fáradtak vagyunk vagy betegek. Nyilván megjelent a győzni akarás, ez görcsössé is tett minket, talán a horvát meccs utolsó másfél negyede volt hasonló, mint ez a mérkőzés. Tudtunk játszani két olasz, egy horvát, egy szerb meccset, mindenki mindig győzni akart, ezeket a tanulságokat fel fogjuk használni, a vb két hét múlva kezdődik. Többen lesznek, akik innen a vb-kerettel is elkezdenek edzeni, de a betegek most pihenni fognak.

Bányai Márk kapus: a tegnapi edzés érdekesen zajlott, mindketten betegek voltunk kapusok. Ez most ennyire volt elég, sajnálom azért. Ha nem jön közbe a betegséghullám, máshogy alakul, de most ez van. Két játékosunk teljesen kidőlt a mérkőzés előtt. Fejben is gyorsabbak lehettünk volna, a kipattanóknál ez kulcs volt. Most már nem szabad rágódni a vereségen, ez van, megyünk tovább. A szájíz? Nagyon nagy élmény volt, de én nagyon éhes voltam egy éremre. Nem igazán gondolkodtam azon, hogy mi lesz a helyem a csapatban, pihenek egyet, aztán gondolkodom ezen is.

A viadal fináléját Horvátország és Spanyolország játssza, a csoportmérkőzések során 14-12-re a házigazda horvátok büntetőkkel tudtak nyerni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »