Varga Judit: a szociális Európa magyarul család, munkahely, innováció

A szociális Európa magyarul család, munkahelyteremtés, innováció – írta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken Facebook-oldalán.

Hírdetés

A miniszter közölte: erről beszélt Portugália egyik legnagyobb kereskedelmi csatornájának, a TVI Portugalnak.
   
„Az interjúban többek közt érintettük a portugál elnökség eddigi eredményeit és az előttünk álló további feladatokat. Örvendetes, hogy hosszú idő után újra személyesen találkozhatnak az EU-tagállamok képviselői, amely minden bizonnyal új impulzusokat ad a tárgyalásoknak” – fogalmazott bejegyzésében Varga Judit.
   
Hozzátette: szóba kerültek a magyar-portugál kétoldalú kapcsolatok is. „Ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy noha országaink földrajzilag Európa különböző pólusain helyezkednek el, a pozitív hangvételű, kölcsönös tisztelet talaján álló párbeszéd révén egyre több kérdésben tudunk közös szempontokat feltárni” – írta.
   
Az interjúban összegezték Magyarország koronavírus elleni védekezését és annak sikerességét. „A magyar kormány időben felismerte a keleti vakcinák hatékonyságát, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk átoltottság terén az első legyen az Európai Unióban” – írta Varga Judit.
   
Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a portugáliai Portóban pénteken kezdődő, kétnapos, nem hivatalos találkozója középpontjában a szociálpolitika, a koronavírus okozta járványhelyzet, illetve a pandémia visszaszorítását célzó intézkedések áttekintése szerepel. Az első napra tervezett szociális csúcstalálkozón az uniós tagországok vezetői konferenciát tartanak az európai szociálpolitikai menetrend meghatározásának céljával.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »