Ha megpróbáljuk megérteni egy férfi csalódottságát, zavartságát, dühét, félelmét a kontrollvesztéstől, amikor megüt egy nőt – akkor sok erőszakos férfit bátorítunk, hogy legyen nyugodtan erőszakos továbbra is, vagy ha nem volt, hát majd ezután. Tartja a feminista, mély női félelemtől áthatott mantra. Megérteni és egyetérteni azonban nem ugyanaz. Messze nem.
Én is nőbántalmazó vagyok, érintett a témában. Egyszer megütöttem a volt feleségem, kétségbeesésemben, sokadszori szóbeli bántalmazása közben. Jól tettem – e: az eset bebizonyította, hogy nem. Őszintén mondom, a feleségem sírása nem tudott meglágyítani – hányadik műsíráson voltunk akkor már túl! – de a gyerekeim jeges rémülete zavart eszem előtt is megmutatta, hogy: ezt-soha-többet. Nem veszíthetik el a bízalmukat bennem.
A feministák szerint a férfi ha üt, mindig csak dominálni akar, leuralni. Biztos ebben is van igazság, a vezető szerep kívánása a férfiak 90%-ban kódolva van. Mivel nem nagyon tanítják – Bedő Imrét és bizonyos keresztény köröket kivéve – mit is jelent jól vezetni, ezért vannak férfiak, akik eltévesztik az utat, illetve eleve tévedésben vannak. Én az ilyen férfiakra igazi felelősséget bíznék, erős férfiközösségben, had tapasztalják meg milyen az, amikor engedelmeskednek nekik – vagy ellenállnak, ha kicsinyes, önző módon vezetnek. És beszélgetnék velük, hogy tudatosan, helyesen hogyan kell ezt végezni.
Mint a karate – kifejleszti a férfi testi agressziót, de egyben kontroll alá is vonja és helyes mederbe tereli. Önvédelemre használja.
Én zavart és kétségbeesett voltam anno, és tudom sok férfitársamról, hogy mélyen megél párkapcsolatában hasonlót. Nem megerősített rendőrségi forrás szerint nagyon sok esetben a nők, a bejelentett agressziót maguk provokálták ki, hogy a férfi igen: megverje őket. Váláskor fordul ez elő sokszor, mert a látlelettel és papírral bizonyítható rendőrségi eljárásnak nyomós súlya van a gyerekelhelyezési ítéletekben.
Egy alkalommal felvétel volt róla, utcai kamerával, hogy egy vérző nő, aki fényes nappal a kirablását jelentette be, (eleve gyanús volt) magát verte össze és verte pl. a fejét a házfalba. Óvatosan a nőkkel.
Nem akarok viszont a nőkre mutogatni, hogy lám, ők tehenek az egészről. Ez nem lenne igaz és jogos. Sokszor egy elharapozó konfliktus fokozódásáért ők is – IS – felelőssek, de én azt mondom, ha oda kerül egy férfi, hogy üssön, vagy fusson otthonról – hát fusson. Talán mire hazaér, a párja is megnyugszik – bár sok nő az ilyen magára hagyást, majdnem olyan rosszul viseli, mint a pofont. És vannak nők – tapasztaltam – aki nem, nem hajlandók nyugodtan újra kezdeni a probléma megbeszélését. Fogalmuk nincsen róla, hogy a férfi végső kétségbeesésében a legrosszabbat elkerülendő hagyta őket magukra – átmenetileg.
Aki egyszer üt, mindig üt? Feministáék szerint igen. Szerintem nem feltétlenül. Jó példa erre az az eset, amiért Koronczay Lillát, a Nők Lapja újságíróját pár éve meghurcolták. A Covid alatt egy az otthonába bezárt, állásában bizonytalan férfi megütötte a feleségét egy feszült pillanatban. Mint az újságírónő tanácsára, a nő túllépett ezen, segített a férjének átlépnie a belső frusztrációin – séta, beszélgetés, keedves érdeklődés – és a férfi megváltozott. Persze ez nem igaz minden férfire és minden kapcsolatra, jó azért nőként kicsit résen lenni.
Meg lehet bocsátani egy férfinek ha ütött? Megbocsáthat-e magának? Meg kell tenni mindkettőt. És ez a megértéssel indul, hogy miért is vált ördögivé. Hogy együtt kell-e vele maradni? Ha együtt tudnak változni – mert igen gyakran a nőnek is kell – akkor igen, lehet értelme. Enélkül viszont mindenkinek – igen, a férfinek is – jobb, ha nem élnek tovább együtt. Ha gyerek van, akkor sem. Neki is szívességet tesznek, ha békében nőhet fel
Mi, az exemmel a pofon után nemsokkal elváltunk, ő utána felállt a földről, leporolta magát – egyébként én is -, nem tetszelgett az áldozat szerepében, hanem méltóságteljes, erős nőként viselkedett. Köszönöm neki. Élte tovább az életét. Ma is hív, ha bajban van, szívesen segítek, és igazából ő is nekem. De soha nem fogunk együtt élni, soha.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
