Valamennyi kikötőben ott vagyunk

Valamennyi kikötőben ott vagyunk

A magyarok sokkal jobban értik a világot, mint a kritizáló nyugati liberálisok

 

Azt mondja egy nyugati ismerősöm – ország, név nem fontos, csak annyi, hogy egy metropoliszban él, nyilván bangladesiek, filippinók és szudániak tőszomszédságában –, hogy mi, magyarok nem ismerjük a multikulturalizmust. Hogy nem élünk együtt idegenekkel, nem tudjuk őket beolvasztani, fogalmunk sincs, mit kezdjünk velük. És hogy a nyomorúságunk ebből fakad: hogy tudniillik nem ismerünk másokat, nincsenek tapasztalataink arról, milyen eredményes csapatjátékot űzni az egyérintőzés helyett.

Ha magam elé terítem a magyarság képzeletbeli, nagy öröktérképét, elég jól fest a kritikus nyugat-európai okostojásokéhoz képest. Ezen a térképen először is ott látom a magyarság családjába réges-régen betagozódott hajdani maradványokat, jövevényeket: székelyeket, kunokat, jászokat, hajdúkat, palócokat, csángókat, matyókat – mindenkit, aki külön jellemvonásokkal, tulajdonságokkal él köztünk ma is. Ismerem őket személyesen, közösségileg, jártam náluk százszor, ezerszer, hagyományrendszerük, felfogásuk, nyelvük, kultúrájuk az enyém is. Pedig ők máshonnan érkeztek, máshol vannak, mégis egybetartozunk (bennem székely, kun és jász vér is van, lehet, ami lényegtelen persze, csak jelzem, hogy a vér is a befogadásra kötelez).

A cigányokról hadd formáljunk mi is szerény véleményt, vagy fél évezrede együtt élünk, ismerjük készségeiket, tudásukat, tudjuk, hogyan játszott a cigánybanda magyar úrnak, szegény embernek, csatázó honvédnek, valamint Jávor Pálnak is napokkal a halála előtt, de a mai gondjaikat is látjuk, ahogyan azzal is tisztában vagyunk, milyen családi, közösségi szokásaik vannak, nem beszélve a nyelvükről, ami részben már a magyar nyelvnek is része, hiszen beépültek szavaik, kifejezéseik.

Aztán itt vannak a szomszéd népek. Románok, szlovákok, szerbek, horvátok, ukránok, szlovének, osztrákok – náluk annyiszor járt és jár az ember, hogy röstelkedve már az ő országukat is szülőföldünknek látjuk. Tria­nonra gondolva pláne, ezerszeresen is. A távolabbi szomszédok, a csehek, lengyelek, bosnyákok, albánok és bolgárok, a többiek is nagyon jól ismertek előttünk. Értjük a vallásukat, bejártuk az országukat, tudjuk, milyen sorsközösség fűz össze bennünket. Mivel ők is ismernek bennünket, megértjük egymást.

A törököket a magyarok tulajdonképpen közelinek érzik, egyrészt nemzeti gyöke­reink is összekapcsolódnak a múltban, aztán ott a számunkra könnyebben tanulható török nyelv, a százötven éves együttélés, az onnan ideszármazott ételek, növények, gyümölcsök, de még a hajdani bazári bőrkabátok is, a magyarokat szívesen látó vendégszeretet, valamint az utcákon szembejövő karcagi és székely arcok, ábrázatok, szóval, Törökország nemhogy ismert, de nagyon is kipipálhatja a magyar ember.

Vicces volna, ha az oroszokat sem ismernénk, egy ideig remekül eltiporták szabadságharcainkat, itt állomásoztatták a Központi Bizottságuk póttagjait negyven évig, milliók tudnak ma is konyhaszinten oroszul a mi hazánkban, néhány ezren Tatjána levelét is elmondják, simán elolvassuk a cirill betűket, kínáltunk orosz katonákat cigivel, vásároltunk tőlük színes tévét, ismerjük az íróikat, zenészeiket, én még a Don-kanyarnál is jártam, ahogyan Novgorodban is, hadd ne folytassam a történetet, nagyon jól ismerjük őket.

Hírdetés

Német vér a mi hazánkban sok millió honfitársunkban van, itt mindig kiterjedt és befolyásos életet éltek, szorgalmas parasztokra, igyekvő polgárokra, civilizált városlakókra emlékszünk, de ismerjük a hátországot is, harcoltunk velük, ellenük, sokszor jártunk Münchenben, ittunk sört, rágcsáltunk kolbászt, tudjuk, hogy németek nélkül nincs európai filozófia, filmművészet, irodalom, építészet, futball – szóval semmi sincs. Valóságos németszakértők vagyunk más közép- és kelet-európai népekkel egyetemben.

Ha a zsidókra gondolunk, olimpiai bajnokok, Nobel-díjas tudósok, a hazai szellemi élet színe-java tűnik elénk, ismerjük fájdalmaikat, örömeiket, tudjuk, milyen nehéz megvédeni a másik hazájukat az iszlám zöld zászlaja ellen, látjuk, hogy Magyarországon is nagy a közösségük, azon kívül bámuljuk összetartó képességüket, hasznos tulajdonságaikat, amelyeket nemcsak a saját boldogulásukra, de globális ügyekben is megosztanak a többi emberrel. Sokat tudunk a zsidókról, jól ismerjük tehát őket is.

Amerikában több millió magyar származású ember élt és él, ők csinálták meg Hollywoodot és a hidrogénbombát, valamint ezer más dolgot, mindig élénk kapcsolatot ápoltunk az Újvilággal, tudjuk, hogy Clevelandben, New Yorkban, másutt milyen nagy magyar élet járta, sok rokonunk kiment ’56-ban, többek között az én nagynéném is, meglátogattuk őt gyermekkorban, felnőttkorban, láttunk sok mindent, alaposan és kimerítően ismerjük az amerikai civilizáció minden ágát, vannak amerikai barátaink, farmert hordunk, rockzenét hallgatunk, hadd ne folytassam.

Kínaiakkal naponta találkozunk az ország minden táján, mert ahol zsebkendőnyi hely nyílik a kereskedésre, a kínai felüti kis boltját, de jártunk Pekingben, Sanghajban, sőt Tajvanon is, rácsodálkoztunk, hogyan fér meg egymás mellett a középkor és a XXI. század, tudunk tárgyalni, érintkezni a kínaiakkal, mert magyarként jobban értjük őket, mint a nyuga­tiak, jártunk titokzatos helyeken a Józsefvárosi piac környékén, ahol étlap nélkül étkeztünk, sőt remek wokban sütögetünk otthon, szóval alapos ismereteink vannak róluk, mi több, fizikailag is együtt élünk velünk.

Angolokkal, franciákkal, hollandokkal, olaszokkal, belgákkal, skandinávokkal úgyszintén sülve-főve együtt vagyunk, mindegyik országban sok-sok magyar él, dolgozik, de nagyon régi emlékeink is vannak róluk, mindegyik nemzettel ősrégi a viszonyunk, tudunk beszélni velük, ismerjük a kultúrájukat, nem tévedünk el a nagyvárosaikban, ismerőseink élnek ott, megint csak ne folytassam, méltatlan volna azt állítani, hogy semmi tudomásunk róluk.

Magyarnak lenni hajós vállalkozás: igen, mi kikötünk a világ valamennyi kikötőjében. Aki lebecsüli ennek a népnek a tájékozódási képességét, aki sutba veti történelmi tapasztalatait, nem tudja, mit beszél. Semmiféle multikultit nem kell tanulnunk, hiszen gyakorlatilag mindenütt ott vagyunk. De nemcsak ott vagyunk, figyelünk és elemzünk is. Ezeket a tapasztalatokat kreativitássá, munkaszeretetté gyúrja az idő, ha pedig az ember tudja, mit akar, értéket is választ magának. Aki nem, az lemarad, és liberális nézetekkel palástolja fogyatékosságait.

Mi, magyarok – mint a fenti, egyáltalán nem lezárt felsorolásból is kitűnik – a világot hajszálpontosan úgy ismerjük, mint a szomszédos közép-európai népek, amelyek hozzánk hasonlóan őrt álltak a történelemben. Hogy azonban a nyugat-európai városlakó mit lát, ért, kamatoztat belőlünk, azt inkább hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy partnernek tekinteni másokat nem pontosan ugyanaz, mint ha valami kitelepül valahová és a liberalizmus dogmáit, vagyis a kitenyésztett hülyeséget általános varázsszerként hinti szét.

Mi a partnerségben hiszünk, a missziózásban már nem annyira. El kellene jutni ugyanis oda, hogy a civilizációk között nem csak időrendi és minőségi különbségek léteznek, legalábbis az ismerkedő fázisban nem erre illene összpontosítani. Sokkal inkább annak a pőre beismerésére, hogy mindannyian másképp látjuk a világot, máshonnan jöttünk, máshova tartunk. Ennek ellenére a szellem szabadsága abban áll, hogy kötelmekkel akadályozzuk-e a másik ember vagy csoport belső mozgását. A liberalizmus ma nem pusztán akadály, de tiltási rendszer is. Így aztán a dogmák helyett önmagunk törvényeire lelni, a hülyeségek helyett saját gondolatokra jutni méltó jutalma az életnek.

Szentesi- Zöldi László – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »