Pár hete jelent meg egy írásom a Körképen, ahol arról értekeztem, milyen veszélyeket hordoz magában a csíksomlyói pápalátogatás a székelyekre és úgy általában a magyarságra nézve.
“Csíksomlyó Románia középén, az ország szívében található. A szabadtéri szentmisék alkalmával ez a szakrális tér, az egész hegyoldal piros-fehér-zöld színekbe öltözik. Felemelő érzés a magyar és székely zászlók tengerében részt venni az ünnepi szentmisén. Ezt az élményt átélni ezen a tiszta, még meg nem gyalázott, meg nem szentségtelenített helyen páratlan érzés. Remélem, ez nem fog megváltozni a jövőben sem” – írtam akkor.
Még be sem bizonyosodhatott, hogy igazam volt-e vagy sem, január 22-én, Székelyudvarhelyen nyitott újabb frontot az oláhzászlóügyi rohamosztag. A magyargyűlölő DanTănasă kezdeményezésére a román bíróság jogerős ítéletébenmondta ki, hogy el kell távolítani a székelyudvarhelyi városháza tanácsterméből és homlokzatáról a székely jelképeket hordozó zászlókat, címereket.
A székely leleményesség azonban határtalan. Orbán Balázs, az EMNP-MPP frakció tagjának javaslatára “művészi alkotásként” tért vissza a székely zászló a tanácsterem falára. A termeket díszítő képekről, műalkotásokról (még) nem rendelkezik törvény Romániában. Ki tudja meddig?
A műalkotás
Nekünk is van magyar zászlónk, van már felvidéki lobogónk is, de sajnos ezek megfelelő, büszke használatának ügyében is székely testvéreink mögött kullogunk. Mi addig el sem jutunk, hogy egy önkormányzat homlokzatára, esetleg tanácstermében önérzetesen elhelyezzük valamelyiket. De még szemlesütve se. Szem előtt kell tartanunk új földesuraink érzékenységét. Ez a mottó, nem úgy, mint Székelyföldön. Ez az egész sztori egy tavaly októberi történetet juttatott eszembe.
Történt ugyanis, hogy Csehszlovákia kikiáltásának, a turócszentmártoni deklaráció kihirdetésének századik évfordulója alkalmából az ipolysági városházát díszítő három zászló (városi, szlovák és EU-s) mellé a csehszlovák lobogót is kitűzték a hivatal illetékesei. Igaz, csak arra az egy napra. Pár, nemzeti identitását, nemzeti büszkeségét még el nem vesztett ipolysági magyar felszólalt az ügyben, mondván: azért mégsem járja egy olyan ország zászlaját lobogtatni a Fő téren, ami annyi szenvedést okozott az ipolyságiaknak és a magyarságnak, ráadásul már nem is létezik.
Akkor azt a választ kapták a panaszosok – hivatali munkatársaktól, személyektől is –, hogy nem kell “túlstresszelni” a dolgot, városunk végül is több mint 70 évig Csehszlovákia része volt, nem lehet letagadni, meg nem történtté tenni történelmünket. Hát akkor székely testvéreink bátorságán felbuzdulva kapjunk az alkalmon, Ipolyság ugyanis közel 1000 évig volt a Magyar Királyság része, megérdemeljük azt a magyar zászlót mi is, mondjuk az államalapítás ünnepén.
Kíváncsian várom, lesz-e magyar zászló az ipolysági városházán augusztus 20-án. Van olyan fontos 1000 év történelme, mint azé a 70 évé? És ha nem olyan lényeges? Meghunyászkodunk másodrangú állampolgárként megint?
Kapusník Csaba
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
