A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) jövő év februárjáig meghosszabbította az orosz és fehérorosz klubcsapatokra és a két ország válogatottjára vonatkozó eltiltást.
„A Központi Tanács úgy döntött, hogy fenntartja Oroszország és Fehéroroszország jelenlegi státuszát a FIBA végrehajtó bizottságának 2026 február közepén tartandó üléséig, amelyre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülése után kerül sor” – fogalmazott a FIBA a tilalom fenntartását bejelentő közleményében.
A FIBA 2022 márciusában – az ukrajnai háború februári kitörését követően – függesztette fel a két ország csapatainak részvételét az égisze alatt zajló eseményeken. A válogatottak nemzetközi sorozatokról történt kitiltása mellett az orosz klubok nem indulhattak az Euroligában.
Döntését a FIBA a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlását követve hozta meg, amelyben a NOB arra kérte a sportági világszövetségeket, hogy ne engedjék az orosz és fehérorosz sportolók szereplését a csapatsportokban. Az első kivételt a vizes sportokat tömörítő World Aquatics jelentette, amely a múlt hónap elején közölte, a két ország vízilabda-válogatottjai 2026-tól semlegesként részt vehetnek a nemzetközi tornákon.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


