Urbán Ákos: Térdkalács Lakatos Krisztina2025. 09. 28., v – 16:13
Tárca a Szalonban.
Nem volt fertőtlenítőszer-szag, se a várótermek savanyú szaga, csak hideg volt az ortopédián.
A folyosó átellenes falán kétember-magas ajtósor, felettük vastag fekete kábel hullámzott. Az ajtókkal szemben ültek a betegek, én zártam a sort. Szemben velem az egyik ajtórésben egy monitorról egy vállra és egy combra esett némi fény. Bizalmat keltett, ahogy számítógépet kezel az asszisztens.
Egy másik asszisztens ide-oda sietett az ajtók között, meleg pulóverén flitterekből varrt méhecske mosolygott, bekukkantott az egyik ajtón, majd a teljes teste eltűnt. Végül kidugta a fejét, kikiáltotta az első beteg nevét a folyosóra, aztán újra behúzta a fejét. Maradt a résnyire nyitott ajtó. Félórás közökkel tűntek el benne a sánta, járókeretes, tolószékes vagy ránézésre teljesen egészséges betegek.
Az ajtó mellett fejmagasságban egy tájképet lehetett látni, patak kanyargott rajta, a képkeret sarkába képeslapot tűztek, gót betűkkel ez állt rajta: „Azért, mert megtettél ezer lépést, ne gondold, hogy egyet is tettél felfelé”. Érkezett egy újabb néni és mellém ült. Megtapogatta a radiátort, udvariasan megbeszéltük, hogy hideg, majd a néni monológba kezdett:
– Mióta nyugdíjba mentem, figyelem az öregeket. Türelmetlenek, nem tudják kivárni, mikor kerülnek sorra. Aztán amikor kijönnek, dumálnak még fél órát. Remek szakorvos Helga Tamás doktor, nyíltan megmondja, mire számítsak. Nagyon fáj a lábam, a csípőm odavan, meg kellene műteni, de még időpontom sincs. Megmondta, hogy erre nem is tud adni.
Nekem térdproblémáim voltak. A háziorvos azzal a magyarázattal utalt be, hogy az Irgalmasrendi Kórház ortopédiája a legjobban felszerelt az országban. Az asszisztens két óra múlva kiáltotta a nevem.
A rendelőbe lépve az asszisztensre néztem, hogy becsukjam-e magam után az ajtót. Végül behúztam, amire nem érkezett reakció. Úgy tűnt, helyesen cselekedtem.
– Üljön le és panaszkodjon – kezdte az orvos a csőszerű rendelő mélyéről. Levettem a kabátom, az orvostól és az asszisztenstől kellemes távolságra megcéloztam egy széket.
– Ide üljön, és panaszkodjon – igazított helyre az orvos az asztala melletti székre mutatva. Én pedig elmeséltem, hogy hat éve elbicikliztem Révkomáromba Óbudáról, még Komárom előtt elkezdett szúrni a térdem, és sokáig nem múlt el. Gyógytornára jártam, ami időszakosan megoldotta a problémát, de egy ideje újra abba kellett hagynom a focit, és a háziorvos tanácsára gyulladáscsökkentőt szedek.
– És milyen volt a műtét? – kérdezte az orvos.
– Nem volt műtét.
– De a tükrözés. Mit tükröztek? A térdét?
– Nem beszéltem tükrözésről, biciklizést mondtam.
– Tükrözést mondott – összegezte az orvos, majd utasított, hogy feküdjek a terem közepén lévő ágyra. A lábamhoz állt, nyitott tenyérrel elkezdte nyomni a lábujjaimat. Ellen kellett tartanom. A térdemet kezdte böködni, de nem okozott nagyobb fájdalmat. Utasított, hogy húzzam fel a térdem a hasam elé, majd oldalra mozgatta a lábaimat. Megkönnyebbülésemre a térdeim recsegtek kicsit.
Az orvos röntgenre küldött.
Vettem a kabátomat, ki az ajtón, és indultam a lépcsőház felé. A másodikon a padlóra felfestett nyilak mentén egy hosszában kettéfalazott folyosó egyik üregében haladtam, ami negyven méter után kiszélesedett. Egy fólia kibontott ajtónyílást takart, azon túl volt egy átadóablak, ott beadhattam az asszisztens által nyomtatott papírt. Leültem a nyílással szemben lévő üres székre. A folyosóról mellém toltak egy ágyán fekvő, csontsovány, nyöszörgő asszonyt. Az ágyat toló ápoló lehuppant mellém és mobilozni kezdett. Kitoltak a röntgenről egy tolószékes nőt, akinek a fél arcát elsötétedett bevérzés fedte. Én következtem.
– Vetkőzzön.
– Alulról elég?
– Igen, alsónadrágig.
Egy ólomlap kötényt kellett a heréim elé tartanom és két sárga talpformára kellett állnom, de nem csináltam megfelelően. Egy üvegfal mögül előszaladt egy újabb asszisztens, szó nélkül nyomkodni kezdte a lábaimat, amíg nem találta megfelelőnek a pozíciót. Még három másik pózban készített felvételt a térdekről, de már nem kaptam papírt. Visszasétáltam az ortopédiára, ezúttal hamar hívtak. Az orvos a felvételt látva némileg megenyhült.
– Térdkalács mögötti porckopása van. Mije van? Térdkalács mögötti porclágyulása. Térdkalács mögötti porclágyulása – mondta el háromszor, hogy a beteg el ne felejtse, aztán elkezdte begépelni az ambuláns lapot, amire a mantrázott diagnózist nem írta rá. Elővett egy prospektust, amin bekarikázott egy telefonszámot.
– Ha ezt felhívja, házhoz viszik a gyógyszerét. – Majd az összetevőket ábrázoló képeket kezdte sorjában bekarikázni:
– Kurkuma, természetes gyulladáscsökkentő. A tablettán fehérjeréteg van, így a gyomrát nem teszi tönkre, több hatóanyagot lehet belerakni. Ezt a telefonszámot – szintén a prospektuson karikázta be a tollával – hívja fel, ő a gyógytornász, tornagyakorlatokat fog önnek megtanítani.
Megköszöntem és vettem a kabátomat, lebicegtem a lépcsőn a HÉV felé. Az aznapi tüntetést kihagytam.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
