Ungár Péter szerint Jakab Péter képviseli leginkább a NER által kisemmizett embereket

Ungár Péter szerint Jakab Péter képviseli leginkább a NER által kisemmizett embereket

Jakab Péter jobbikos miniszterelnök-jelölt országjárásának szombathelyi állomásán az LMP-s Ungár Péter volt a házigazda, de más érdekességgel is szolgált a közös utcafórum: ugyanis a vasi megyeszékely főterén nemcsak a két ellenzéki politikus, hanem a Fidesz is gyűjtötte az aláírásokat. 

A Jobbik elnöke, amellett, hogy ismételten kiállt az ellenzéki összefogás mellett, a szokásos karcos stílusában bírálva az Orbán-kormányt, kiemelve az elszámoltatás fontosságát, biztosította támogatásáról az ellenzéki előválasztáson induló képviselőtársát is.

Jakab Péter szerint Ungár Péter az a politikus, aki állja a szavát. 

Ungár Péter rövid beszédében felidézte, a Jobbik és az LMP ugyanabban a korban kezdte a politizálást, „távolról érkeztek”, de az elmúlt 12 éve bebizonyította, hogy az összefogásnak nincs alternatívája. 

„Az Országgyűlésben sokszor hallgatom a felszólalását, és ő az, aki a leginkább képviseli a NER által kisemmizett embereknek az érdekeit”

– fogalmazott Jakab Péterrel kapcsolatban Ungár Péter. 

Kitért a fideszes aláírásgyűjtő-kampányra is; mint mondta, a kormánypárti aktivisták nem Szombathely érdekében kampányolnak, nem azért a 3,5 milliárd forint visszaszerzéséért gyűjtenek aláírásokat, melyet a várostól az Orbán-kormány vett el koronavírus-járvány alatt. A Fidesz kevesebbre tartja Szombathelyt, mint például Győrt – utalt az ellenzéki vezetésű városok negatív megkülönböztetésére a politikus. 

Szerinte egyedül Nemény András polgármester és csapata „hősies küzdelmének” köszönhető, hogy a városban még működnek a szolgáltatások, és fent lehetett tartani az óvodákat és a bölcsődét. 

Hírdetés

Fideszes stand Szombathelyen
Béli Balázs / Alfahír

A fórum után megkérdeztük Ungár Pétert, ha már most valóban karnyújtásnyira van tőlük a Fidesz (jó, mondjuk 15 méternyire), akkor mivel győzné meg a standnál állókat.

„Az, hogy az ember biztos, hogy sok mindent megcsinál lojalitásból, de amikor véget ér a karrierje, egyszer majd bele kell néznie a tükörbe”

– üzente a kormányoldalnak. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »