Ukrajna alaposan lemaradt az oltási kampányban. Csak most engedélyezik a harmadik oltást a 60 év felettieknek

Ukrajna alaposan lemaradt az oltási kampányban. Csak most engedélyezik a harmadik oltást a 60 év felettieknek

Hamarosan engedélyezik Ukrajnában a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek – közölte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a hétvégén egy rádióinterjúban.

Tájékoztatása szerint az országos szakértői csoport már meghozta a határozatot az említett korosztály számára az emlékeztető oltás beadásának engedélyezéséről, és ez a határozat napokon belül hatályba lép.

Hírdetés

Az utóbbiak esetében azonban a harmadik dózis felvétele után nem hosszabbítják meg az oltási igazolás érvényességének idejét, míg ha valaki emlékeztető oltásként kapja meg a harmadik dózist, oltási igazolásának érvényessége 270 nappal meghosszabbodik – mutatott rá az országos tisztifőorvos.    

Kuzin előrejelzése szerint január második felében, februárban már várhatóan számítani kell Ukrajnában az új megbetegedések számának növekedésére, amit főként a vírus omikron variánsának terjedése okoz majd. Közölte, hogy eddig Ukrajnában csupán hat, az omikron variánssal megfertőződött beteget vettek nyilvántartásba. A tisztifőorvos hozzátette, hogy az omikron variánssal megfertőződötteknél a betegség könnyebb lefolyású, mint azoknál, akik a vírus delta variánsát kapták el, viszont az omikron fertőzőbb, így gyorsabban terjed.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »