Újonnan épült templomot szenteltek fel Tompán

Újonnan épült templomot szenteltek fel Tompán

A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán, ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén szombaton.

A Lévai járásban lévő, mintegy harmadában magyarok lakta településen átadott római katolikus templom építése még 2016-ban kezdődött.

A templom a helyi önkormányzat és magyar főpapok jelentős hozzájárulásával, magánszemélyek adományaiból és közadakozásból, illetve a Nemzetpolitikai Államtitkárság 52,8 millió forintos támogatásából épült meg. Érdekesség, hogy az adományozó magánszemélyek közül az egyedüli szlovák Marián Kotleba volt, akinek a nagyszülei születtek a településen.

Az államtitkár elmondta: az elmúlt 12-13 évben a magyar kormány legfontosabb feladata a közösségek megerősítése volt Magyarországon és a Kárpát-medencében. Rámutatott: ezt úgy lehet megvalósítani, ha a helyi közösségek olyan célokat fogalmaznak meg, amelyeket lehet támogatni, közösen meg lehet valósítani, s ilyen célnak számítanak a templomfelújítások és -építések is, amelyek egyaránt erősítik a közösséget.

Hozzátette: évekkel ezelőtt a Felvidék déli részén lévő vegyes lakosságú Tompán a közösség, magyarok és szlovákok azt a célt fogalmazták meg, hogy egy új templomot szeretnének építeni.

Hírdetés

Innentől kezdve a déli harangszó nemcsak a magyar nemzet egyik legnagyobb győzelmét, a nándorfehérvári diadalt juttatja majd eszünkbe, hanem azt is, hogy itt, Tompán is egy nagy győzelmet arattunk, mert elkészült a templom, amit közösen szentelünk fel”

– jelentette ki a templom felszentelésén Potápi Árpád János.

Az államtitkár rávilágított: mivel a faluban magyarok és szlovákok együtt élnek, a templomuk, akárcsak a hitük és kultúrájuk is közös, valamint az elmúlt évszázadokban az országuk is az volt.

A Kárpát-medence a közös hazánk, akkor is, ha ezt most határok szabdalják szét”

– szögezte le Potápi Árpád János.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »