Újabb hírek az összecserélt – elhunyt és meggyógyult – betegek szolnoki ügyéről

Újabb hírek az összecserélt – elhunyt és meggyógyult – betegek szolnoki ügyéről

Összecserélték két beteg adatait a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben.

Mint arról az Infostart is beszámolt, drámai következményekkel járó eset történt Szolnokon: egy nyolcvannyolc éves asszonyt látogatott meg a kórházban a lánya, miután azt az információt kapta, hogy anyja már nem koronavírusos és átkerült egy másik osztályra. Ekkor azonban azzal szembesült, hogy nem az édesanyja fekszik abban ágyban, amely az adatok szerint az övé. Kiderült, hogy az ő családtagja már november 26-án elhunyt, de a másik beteg hozzátartozóját értesítették az esetről, így már ők el is hamvasztották.

Hírdetés

A betegek összecserélése azért következhetett be, mert nem voltak karszalagozva a betegek. Így viszont az illető nő szerint még a gyógyszereket is rosszul adagolhatták.

Piroska Miklós, a kórház főigazgatója a sajtónak korábban azt nyilatkozta, hogy az intézményben valóban betegcsere történt, amelyért a hozzátartozóktól elnézést kértek. A kórház vezetése felvette velük a kapcsolatot, és azonnali, teljes körű vizsgálat kezdődött, hogy milyen hiba okozta a betegek felcserélését.

Az ügyben megszólalt a megyei rendőr-főkapitányság, közölve: a Szolnoki Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt rendelt el ismeretlen ellen nyomozást december 9-én.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »