Újabb árulókat ítélt halálra a Hamász

A Gázai övezetet kormányzó Hamász halálra ítélt három palesztin férfit: kettőt azért, mert együttműködtek Izraellel, egy harmadikat pedig kábítószerkereskedelem miatt – jelentette be kedden a gázai belügyminisztérium.

Kollaborálás vádjával további tizenegy esetben szabtak ki négytől tizenöt évig terjedő börtönbüntetéseket, illetve egy életfogytig tartó szabadságvesztést.

A Hamász két hete már tett hasonló bejelentést: október 28-án közölték, hogy hat embert halálra ítéltek Izraelnek folytatott kémkedés miatt.

Hírdetés

2007 óta 130 embert ítéltek halálra az övezetben, legutóbb 2018-ban szintén hat embert, köztük egy nőt is. Egy évvel korábban három halálos ítéletet hajtottak végre olyanokon, akiket a Hamász egyik tisztjének a megölésével vádoltak.

A Becelem nevű izreli jogvédő szervezet adatai alapján a 2007-es gázai hatalomátvétel óta meghozott 130 halálos ítéletből 25 embert végzett ki a Hamász. A palesztin törvények megkövetelik a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, vagyis Mahmúd Abbász jóváhagyását a halálbüntetés végrehajtásához, de a Gázai övezetben az elnök engedélye nélkül hajtották végre a kivégzéseket.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »