Új év, régi betegségek

Új év, régi betegségek

Három évtized „demokráciásdi” során dögivel kaptunk ilyenekből, és mindig kerülnek újabbak, amelyek – hiába harminc év „rutinja” – mégis képesek megdöbbenteni. Jóformán be sem toppant az új év, több hideg zuhanynak beillő hír is érkezett. Ezek egyike a számvevőszék jelentése, amely a 2014–2021-es időszakban elemzi az egészségügyi rendszer állapotát. A következtetéseket két hete juttatták el az illetékesekhez, és a főbb megállapításokat tegnap a nagyközönség is megismerhette.

Sejthető volt, hogy a helyzet távolról sem rózsás, ám a jelentésbe foglaltak még az elképzeltnél is ijesztőbb képet mutatnak. A több mint hatvanoldalas dokumentum már első olvasatra egyértelművé teszi, hogy a társadalom egyik alappillérének számító rendszernek gyakorlatilag nincs olyan eleme, ahol ne lennének súlyos gondok. Az is világos, hogy elképesztő szervezetlenség, fejetlenség, káosz uralkodik a döntéshozatal különböző szintjein.

Elkeserítő, de közel két évtizednyi, megannyiszor mélyreformnak kikiáltott kísérletezés után még mindig omladozó, tatarozásról rég lekésett, tűzveszélyes kórházépületekről, hiányos vagy elavult felszereltségről, műszerezettségről, átláthatatlan, zavaros finanszírozásról, összehangolatlan, gyakran csak papíron létező fejlesztésekről szól a fáma az ország egészségügyi intézményeinek nem kis hányadánál. Hab a tortán, hogy mindehhez hiányosságok hada társul a minisztérium szintjén, amelyek ellehetetlenítik bármiféle hatékony, átfogó stratégia kidolgozását, gyakorlatba ültetését. A jelentés ugyanakkor megerősíti azt a korábban már többször elhangzott megállapítást, mely szerint a rendszer problémáin általában tüneti és gyakran csak egy elemet érintő kezeléssel próbáltak segíteni. Jó példa erre, hogy a vizsgált hét év alatt ugyan jelentősen nőttek a bérek az ágazatban, ám ez önmagában nem volt elég a szakemberhiány érdemi csökkentésére.

Hírdetés

A jelentésben leírt sötét állapotok nyilván árnyalhatóak valamelyest. Szerencsére kerül ellenpélda is, megyék, kórházak, ahol az elmúlt 10–15 évben látványos változások történtek, ahol sikerült mérsékelni a szakemberhiányt, emelni az egészségügyi ellátás színvonalát. Mindezek viszont csak cseppek a bajok nagy országos tengerében, s mint a jelentés pontosan rámutat: a változás esélyét jócskán rontja, hogy az előrelépés, a javulás egyik fő kerékkötője éppen Bukarest, a központi kormányzat, mely mint oly sok más területen, itt is képtelen a tisztességes tervezésre, előrelátásra, illetve arra, hogy átlásson egymással szorosan összefüggő kérdéseket. Márpedig a jelentésben felsoroltak oroszlánrésze bizony régi nyavalyáknak számít, s régen krónikusnak mondhatjuk már azt a hozzáállást is, hogy érdemi intézkedés helyett ezeket rendre csak görgetjük tovább.

 

Borítókép: Facebook / Ministerul Sănătății – România


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »