A miniszterelnök egyértelmű és egyszemélyi felelősségét hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtökön az ügynökakták körül kialakult helyzet és Lezsák Sándor téves feltüntetése miatt.
Rétvári Bence – Bóka Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével és Molnárné Lezsák Anna fideszes képviselővel, Lezsák Sándor lányával tartott budapesti sajtótájékoztatón – úgy fogalmazott: nem a beosztott levéltáros, a harmadik informatikus vagy a portás a felelős, hanem egy személyben Magyar Péter. Most sem hallgatott senkire, áterőltette az egész törvényt, kapkodva, a szakmai véleményeket figyelmen kívül hagyva, csak a saját feje után menve – jelentette ki.
Ennek az lett a következménye, hogy ártatlan emberek kerültek a bűnösök listájára, olyanok, akik valóban kockáztattak a demokráciáért – mondta a KDNP frakcióvezetője, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy ártatlan embereket ügynöknek tituláljanak. Hozzátette: Lezsák Sándor nevét szennyezik be, aki mindannyiuk példaképe, és az egész életét arra tette fel, hogy a nemzeti demokratikus gondolatot – akár kockázatok árán is – képviselje.
Magyar Péter megtette azt, amit még Horn Gyula és a kommunisták sem: összemosta, összekeverte az áldozatot a bűnössel – jelentette ki Rétvári Bence.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


