Zarándoklat és keresztáldás a balatonszemesi pálos emlékhelynél Mindenszentek előestéjén

Zarándoklat és keresztáldás a balatonszemesi pálos emlékhelynél Mindenszentek előestéjén

Október 31-én, szombaton délután különleges zarándoklat indult Balatonszemesen. Az erdei zarándoklat résztvevői az idén januárban átadott balatonszemesi pálos tematikus út egyik útvonalán, a „Lélek útján” keresték fel az egykori pálos kolostor emlékhelyét. A program egyik kiemelkedő eseménye volt egy többszáz éves, felújított barokk vaskereszt megáldása a tematikus út Szent György-fa állomásánál.

Balatonszemesen immár hagyománnyá vált, hogy Mindenszentek ünnepe előestéjén zarándoklatot szerveznek a Barátok erdejében található pálos kolostor emlékhelyéhez. Az egykori Mindszent Pálos Kolostor emlékére rendezett zarándoklatot minden évben a kolostor névadó ünnepéhez igazítják.

Az esemény főszervezője Mórocz Viktor, a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány elnöke volt, aki e zarándokutak ötletgazdája is.

A Szent György-fánál felállított többszáz éves barokk kovácsoltvas keresztet Borza Miklós balatonszemesi esperes-plébános ajánlotta fel. A régi, megkopott keresztet egy balatonszárszói lakatosműhelyben térítésmentesen felújították, felállítása pedig helyi vállalkozók és segítők összefogásával valósult meg. A keresztet Borza Miklós atya áldotta meg a zarándoklat során.

A kereszt megáldásakor beszédet mondott Mórocz Viktor, valamint Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere.

Mórocz Viktor kiemelte, hogy mennyire különleges dolog egy kereszt állítása, és hogy ilyen alkalomra nem sokszor kerül sor egy ember életében. Méltatta és megköszönte azt az összefogást, amellyel ez a kereszt felállításra kerülhetett.

Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere szerint a zarándoklat nemcsak a hitről, hanem a közösségépítésről és az emberi kapcsolatokról is szól. Kiemelte, hogy a barokk kereszt felállítása is a közösségi összefogás példája: az önkormányzat, a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány, az egyházközség és helyi vállalkozók közösen dolgoztak a megvalósításon. „A hit olyan, mint az embernek a csontváza. Arra épül föl minden” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a hit egyúttal az önmagunkba, az embertársainkba és a közös célokba vetett bizalmat is jelenti.

Hírdetés

Az egykori kolostor helyszínén az eseményen a Magyar Pálos Rendet képviselő Szentirmay Tamás tartományfőnöki hivatalvezető mondott beszédet, melyben a Pálos Rend történetét mutatta be. Az egykori pálos kolostorok és szerzetesek emlékét, a pálos építészeti, kulturális és lelkiségi örökséget gondozó településeket, azaz a pálos településeket, így Balatonszemest is azokhoz a lángnyelvekhez hasonlította, melyeket a rendet a 13. század közepén megszervező Boldog Özséb látott egy látomásában, és amely szétszórt lángnyelvek aztán egymáshoz közeledve egy nagy lángoszloppá egyesültek, melyből Özséb azt értette meg, hogy össze kell gyűjtenie a remetéket, egy közösséget létrehozva belőlük. A pálos települések őrzik a lángot, azaz óvják, védik, gondozzák a pálos örökségüket, és egymással összefogva, a tapasztalataikat, a jó gyakorlataikat megosztva – melyhez nagyszerű hátteret ad a pálos települések évente megrendezett országos találkozója – tudnak közösen is tenni e magyar alapítású szerzetesrend helyi emlékezetének a megőrzéséért, és ezzel a pálosok jelenéért és jövőjéért.

A pálos kolostor emlékhelyén is a korábbi fakeresztet új, tartósabb anyagból készült keresztre cserélték, melyet ugyancsak Borza Miklós plébános áldott meg.

A két új keresztre közösen kötött nemzeti színű emlékszalagot Iváncsics Zsolt, Balatonszemes polgármestere; Kovács Szilárd, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hangony pálos település polgármestere; Mórocz Viktor, a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány elnöke; valamint Szentirmay Tamás, a pálos tartományfőnök hivatalvezetője.

Az egykori pálos kolostorhoz vezető, januárban átadott „Lélek útja” a Pálos tematikus utak országos úthálózatának része, mely a természetben és a lelki elmélyülésben is vezet. A közel 15 kilométeres erdei körtúra 12 állomáson keresztül vezeti végig a zarándokokat a balatonszemesi erdő természeti és történelmi értékein. Az út során a befelé figyelést segítő gondolatok és elmélkedések kísérik a látogatókat, amelyeket az állomásokon elhelyezett QR-kódok segítségével mobiltelefonon is meghallgathatnak. Az állomásokon Puskás Antal pálos atya személyes elmélkedései érhetők el, emellett helytörténeti és természetismereti tartalmak is segítik a környék megismerését. A zarándokút egész évben, önállóan is bejárható.

A gyalogos programot 17 órakor szentmise követte a balatonszemesi Páduai Szent Antal-templomban, melyet Borza Miklós plébános mutatott be. Ezt követően mintegy 10–12 perces látványos zenés fényfestést rendeztek a templomban a belső falakra és a mennyezetre vetítve. A látványvilágban szentábrázolások és a templom felújított ólomüveg ablakainak motívumai is megjelentek. A napot közös agapé zárta a plébánia udvarán.

Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »