„Piros a vér a pesti utcán…”

„Piros a vér a pesti utcán…”

Pozsonyban a Csemadok székházának Rákosi Ernő termében került sor 1956, te csillag címmel a Pozsonyi Városi Kulturális Napok keretében a Liszt Intézet Pozsony és a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának közös szervezésében az 1956-os magyarországi események 70. évfordulója tiszteletére megtartott emlékműsorra.

A tartalmas műsor közreműködői a három évvel ezelőtt, 2023-ban Szolárdné Balla Viktória alapította Vox Posoniensis Énekkar tagjai és a Pozsonyi Duna utcai Gimnázium jelenlegi és egykori tanulói voltak. A rendezvényt Kaszás Kornél moderálta, aki bevezetőjében üdvözölte Venyercsan Pált, a Liszt Intézet igazgatóját, Nagy Mártont, a Magyar Nagykövetség munkatársát és Prékopp Máriát, a Duna utcai Gimnázium igazgatónőjét.

A gimnazisták átfogó műsorát Neszméri Tünde és Kulcsár Mónika állította össze és tanította be, benne versekkel, írói vallomásokkal, irodalmi részletekkel. Korpás Johanna, Ćerňanská Tímea, Bertók Natália, Tepea Heiva Victoria, Fülöp Tamara, Bodó Enikő, Gálik Noémi, Šonkoľ Daniela, a gimnázium mai és ma már egyetemista tanulói rendkívüli átéléssel szavalták, tolmácsolták Márai Sándor, Illyés Gyula, Örkény István, Nagy László, Szabó Lőrinc, Tamási Lajos, Eörsi István, Albert Camus, Somlyó György, Faludy György verseit, gondolatait.

Megindító volt hallgatni azokat a szívhez szóló szavakat, amelyekben a költők, írók megfogalmazták legbensőbb érzéseiket és együttérzésüket a forradalomról és azokról, akik bátrak voltak a forradalmi napokban fegyvert fogni és a magasztos célért még életüket is áldozni. Külön felemelő volt végig követni Halzl József naplórészletét.

Halzl József szenci származású, később Budapesten élő jeles személyiség, a Rákóczi Szövetség alapítójaként segítette a Felvidék és az egész Kárpát-medence magyarságát.

Maga közvetlen közelről figyelte a történéseket, naplójában részletesen leírta az egyetemista ifjúság szerveződését már október 22-től, a Diákszövetség célkitűzéseit, majd azt az ünnepi hangulatot, amely október 23-án a Parlament előtt álló tömegek körében zajlott. Leírta a 14-18 éves, a magyar zászlókat lobogtató fiatalok lelkesedését, akik később a forradalom hősei, a velük száguldó teherautók pedig a forradalom szimbólumai lettek.

Ugyancsak lejegyezte a Sztálin szobor ledöntésének legendás történetét, valamint a november 4-ig tartó diadalittas napok eseményeit. Ezek voltak a szabadság napjai, Nagy Imre lett a miniszterelnök, megkezdődtek a tárgyalások a második világháború óta ott állomásozó szovjet csapatok kivonásáról, feloszlatták az Államvédelmi Hatóságot, visszaállították a többpártrendszert, kinyilvánították az ország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből.

Aztán november 4-én minden álom szertefoszlott. Hajnalban 200 000 szovjet katona tankokkal betört az országba, a szomorú tényt Nagy Imre a rádióban jelentette be.

Hírdetés

A szovjet katonák mindenütt romboltak, öltek, a pesti srácok ellenállása összeomlott, a nyugati segítség elmaradt. A Kádár János vezetésével megalakult kormány elképzelhetetlen bosszút állt, 200 forradalmárt kivégeztek, Nagy Imre miniszterelnököt és politikai társait felakasztották, jeltelen sírban földelték el, tízezreket bebörtönöztek, 200 000 ember külföldre menekült a megtorlás elől, csend borult az országra, a megfélemlítés lélekromboló időszaka következett.

Mindezeket a gimnazisták műsora közben Kaszás Kornél ismertette a közönséggel. Részletesen szólt arról is, hogy a Felvidéken ugyancsak feszülten figyelték az eseményeket, együttérezve Magyarország népével. A mosonmagyaróvári hírhedt sortűznek egy rétei áldozata is volt, Neszméri Ernő személyében.

Pozsonyban a magyar gimnazisták október 23-án kokárdát, november 4-én gyászszalagot tűztek öltözékükre.  Mindezt az együttérzés, majd a gyász jeleként.

A komáromi gimnázium tanulóit a kommuinista párt helyi képviselői a forradalom elítélésére akarták rábírni, kétszer is próbálkoztak, sikertelenül, a diákokat és tanáraikat sem tudták megtörni. Az intézmény igazgatóját azonban 1957-ben leváltották posztjáról. A zoboralji Kolonban a férfiak egy csoportja szolidaritásuk jeléül a magyar Himnuszt énekelte, a megtorlás persze nem maradt el, néhány hónapra börtönbe kerültek.

A pozsonyi megemlékezés végén ismét a Vox Posoniensis Énekkar műsora következett, többek között Zahovay Ernőnek a gulágon írott művét énekelték el, a zeneszerző lányának zongorakíséretével. A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget.

A pozsonyi magyarság ezzel a műsorral, megemlékezéssel méltóan rótta le tiszteletét az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei, hősei, áldozatai emléke előtt. Külön tiszteletre méltó, hogy az emlékezésbe a fiatalokat is bevonták, mert az emberi emlékezet olykor rövid, de ha emlékezünk és emlékeztetünk, a történelmi hőstettek megmaradnak az emberi tudatokban.

Ezzel pedig tartozunk azoknak, akik értünk, mindannyiunkért, a hazáért, a nemzetért fogtak fegyvert, áldozták életüket hetven évvel ezelőtt a pesti utcán, az ország más részein, börtönökben, bitófákon.

A szerző felvételei   

Benyák Mária/Felvidék ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »