Az elmúlt hét sem telt izgalmas cikkek nélkül: körüljártuk a harminc évvel ezelőtti taxisblokád eseményeit, megemlékeztünk Batthyány-Strattmann Lászlóról, a szegények orvosáról, felelevenítettük a Niagara-vízesés 63 éves fenegyerekének történetét, arra kerestük a választ, hogy vajon tényleg földönkívülieket láttak-e a Fiorentina szurkolói, végül részletesen foglalkoztunk a Rosenberg-házaspár kivégzésének furcsa körülményeivel.
Az áremelés hivatalos bejelentését követően szinte azonnal spontán gyülekezésbe kezdtek a taxisok a budapesti Dózsa György úton. Létszámuk a kora esti órákra meghaladta a 400-at. A jelenség szokatlan volt, ugyan a BRFK felvette a gyülekezőkkel a kapcsolatot, a friss jogállamiság törékeny politikai viszonyai között az új szabályrendszerek különösen megnehezítették a rendőrség értékelési és mérlegelési kompetenciáját.
A gyülekezési jog nem sokkal korábban még a rendszerváltó ellenzéki erőknek teremtett lehetőséget a kommunista vezetéssel szemben. Ebben az esetben azonban − az elmúlt rendszer ellenzékéből a demokratikus viszonyok között, szabad választások eredményeként hatalmat gyakorló – kormány elleni demonstrációhoz szolgáltatott alapot. Igaz, jogszerűtlenül, hiszen a taxisok nem jelentették be gyülekezési szándékukat.
A benzináremelés elleni tüntetés spontán jött létre, ám a bejelentés estéjén már több száz taxis demonstrált a Kossuth téren
A helyzet rendőrségi megítélésének bizonytalanságát jól mutatta, hogy a taxisok gépkocsioszlopa az Andrássy út−Bajcsy-Zsilinszky út−Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre hajthatott. Követelésük az üzemanyagár-emelésről született döntés kormány részéről történő visszavonása volt.
A századfordulóra a szemorvoslással kapcsolatos kutatások nagyot léptek előre, a vizsgálati módszerek és eszközök, a műtéti technikák nagy átalakuláson estek át. A kor szemészeti újdonsága az elektrofiziológiai és a mikroszkópos szemfenékvizsgálat volt, a kutatók a 20. század elejére a látási mechanizmusokról is pontosabb ismereteket szereztek.
A köpcsényi kastély (Kép forrása: Wikipédia/ Thaler Tamás/ CC BY-SA 3.0)
A magyar szemészek is hozzájárultak az eredményekhez, így például Grósz Emil, aki a falusi szegény lakosság körében dúló trachomajárvány (kötőhártyagyulladás) terjedését vizsgálta és az egészségügyi felvilágosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ebbe a világba lépett be Batthyány-Strattmann, aki a bécsi iskola neveltje és Grósz Emil barátja volt. Először általános orvoslással foglalkozott, majd a szembajokra specializálódott és kiváló szemorvossá képezte magát.
Szaktudása mellett közvetlensége, segítő szándéka, a jótékonykodás iránti elkötelezettsége is népszerűvé tette, a meggyógyítottak körében sok csodálója akadt. Népmesei hősként tekintettek a „szegények orvosára”, aki fizetségül annyit kért, mondjanak el érte egy Miatyánkot.
Ám az özvegy hajthatatlan volt: a szerencsét hozó, szív alakú párnájával beszállt a hordóba, amelynek nyomását egy biciklipumpával állították be, az aljára pedig egy 90 kilogrammos nehezéket helyeztek, hogy függőlegesen zuhanjon. A hordót lepecsételték, majd a nagy nehezen megtalált önkéntesek (hiszen kevesen szerettek volna asszisztálni egy potenciális öngyilkossági kísérlethez) segítségével az eredeti tervhez képest jelentős késéssel Annie „járművét” ledobták a vízesés tetejéről.
A tökéletes zuhanás tervezete – a valóságban így is hajszálon múlott a tanítónő élete
Habár csupán 5-6 másodpercet zuhant, a víz tetején lebegő hordót csak 20 perccel később látta meg a nézősereg, amint Kanada felől az amerikai partok felé lebegett. A macskához hasonlóan Annie is – egy kisebb fejsérülést leszámítva – sértetlenül szállt ki a hordóból. A zuhanás után néhány percre elveszítette az eszméletét, azonban az eszközből kiszállva már lábra tudott állni.
A kockázatos mutatvány után így nyilatkozott az újságíróknak: „Amíg a hordóban voltam, minden egyes másodpercem imádkozással telt, azt a néhány percet leszámítva, amikor elvesztettem az eszméletemet. Senki se ismételje ezt utánam, ha ez lenne az utolsó leheletem, akkor is azzal telne, hogy lebeszéljek mindenkit, hogy levesse magát a vízesés tetejéről. Hamarabb sétálnék el egy töltött ágyú szája előtt, tudván, hogy darabokra fog szakítani, minthogy még egyszer végigcsináljam ezt”.
1954. október 27-én, egy hűvöskés őszi napon tízezer szurkoló drukkolt a csapatoknak a Stadio Artemio Franchiban, amikor röviddel az első félidő után a stadionra hirtelen csend borult, aztán egy ordítás hallatszódott a tömegből. A nézők többé már nem a gyepen rohangáló játékosokat figyelték, szemük az égre meredt, s ezernyi ujj mutatott felfelé. A labdarúgók is abbahagyták a játékot.
A Stadio Artemio Franchi
A pályán volt az olaszok egyik legendás játékosa, az 1954-es világbajnokságon is jelentős szerepet kapó védő, Ardico Magnini, aki így emlékezett vissza arra az októberi napra: „Ez a valami úgy nézett ki, mint egy tojás és lassan, nagyon lassan mozgott az égen. Mindenki felfelé nézett, ahol valamilyen ezüstös csillogást láttunk. Teljesen meg voltunk döbbenve, mert sohasem tapasztaltunk ilyet korábban.”
Julius Rosenberg egy Oroszországból származó lengyel zsidó családban született New York-ban. Zsenge fiatal korától érdeklődött a kommunista eszmék iránt, így nem is volt kérdés, hogy belépjen-e a New York-i Kommunista Ligába.
Itt ismerkedett meg a nála három évvel idősebb, színésznői ambíciókat dédelgető, ám végül egy hajózási társaságnál titkárnőként elhelyezkedő Ethel Greenglass-szal. 1939-ben kötötték össze életüket, és – mint később kiderült – a haláluk napját is.
Villamosmérnökként Julius az amerikai hadsereg szolgálatába állt, később az Emerson műszaki vállalat kutatójaként tevékenykedett, így számos katonai-műszaki titokhoz fért hozzá. Ideológiai beállítottsága révén hamar megtalálta őt Szemjon Szemjonov, az NKVD kéme, aki egyes kutatások szerint mindössze pár nappal az 1941. decemberi Pearl Harbor elleni japán támadás után szervezte be.
A műszaki szakértő az évek során számos modell, például a Lockheed P–80-as gép tervrajzait is átadta az NKVD összekötőinek, és rendszeresen szállított anyagokat a Nemzeti Repülésügyi Tanácskozó Testület különböző bizalmas iratai közül.
Ethel Rosenberg
A vissza nem térő alkalom 1944 nyarán jött el, amikor sógorát, David Greenglasst 1944 nyarán előbb Tennessee-be, majd onnan pár hét múlva Los Alamosba küldték, hogy a szigorúan titkos Manhattan-terven, azaz az atombomba kifejlesztésén dolgozzon.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
