– Azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, és elbocsátották az Antall József Tudásközpontból, miután egy vezetői értekezleten védelmébe vette egyik fiatalabb kollégáját, aki lájkolta az olimpiaellenes kezdeményezést. Miért állt ki mellette? Nem gondolta, hogy baja lehet ebből? – kérdeztük Szert Boglárkát, aki a tudásközpont – azóta megszüntetett – uniós kapcsolatokért felelős irodáját vezette.
– Nagyon gyorsan történt minden. Antall Péter (néhai Antall József volt miniszterelnök fia, a tudásközpont vezetője) este 11-kor küldött körbe a Facebookon egy zárt csoportban üzenetet arról, hogy nem akar látni olyan posztokat vagy lájkot, amelyik az olimpiát támadja, és aki politikailag önállósodni akar, annak nem kötelező ott dolgoznia. Másnap reggel pedig már be is hívta a vezetői értekezletre az említett fiatalabb kollégámat, és azt mondta neki, hogy „Gyere, Editke, megpofozgatlak”. A pofozgatást csak képletesen értette, de ezzel a többiek előtt megszégyenítette őt.
– Az alapítvány vezetése ezek szerint nézi, hogy ki mit lájkol?
– Valaki biztosan figyelte, mert nem hiszem, hogy Edit magát jelentette volna fel. Ez a vezetői értekezlet kedden volt, és utána két nappal csütörtökön (január 19-én) kezdődött a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő akciója. Én akkor még nem is tudtam erről, nem foglalkoztam az olimpiával. Csak leforrázva ültem, pedig sok furcsa vezetői értekezleten részt vettem már, így elég nehéz meglepődnöm. De amikor egy negyvenkilós lányt szégyenítenek meg, aki elvörösödve ül előttünk, a felettesei előtt, az még jobban felrázza az ember érzékenységét, és hozzá kell tenni, hogy egy képző központban a vezetőknek oktatói szerepük és ehhez köthető felelősségük van.
– Egyedül állt ki a lány mellett?
– Ilyenkor van, aki lojálisan ül, van, aki rezzenéstelen arccal. Nyilván mindenki félti az egzisztenciáját. Csak én nyilvánultam meg…
– Hirtelen elhatározásból döntött így?
– Nem tartom normálisnak, hogy valakit a véleménye miatt egy – magát ráadásul tudásközpontnak hívó – intézményben megbélyegezzenek. Szomorúnak és veszedelmesnek tartom, ahogy Antall Péter a lánnyal beszélt. Pedig még csak nem is tudni, hogy mit jelent egy lájk. Lehet, hogy Edit csak tájékozódni szeretett volna az olimpia kérdésében, vagy elment a Momentum nyitórendezvényére egy barátja, és azt lájkolta. Egy lájk még csak nem is feltétlenül politikai állásfoglalás. Számomra például az olimpiai eszme sokat jelent. Szeretném, ha lenne Magyarországon egy korrupciómentes, kicsi és emberi léptékű olimpia. Ez az egész társadalmat érintő kérdés, amit felelősséggel kellene megvitatni. Ki kell fejeznünk az érdekeinket és összesíteni kell őket, és akkor lehet, hogy ebből egy olimpia jön ki, de lehet, hogy az, hogy ne legyen olimpia. De azért hadd lehessen már beszélni róla.
– A kirúgása miről szól? Az olimpiával kapcsolatos kérdés, a véleményszabadságról van szó, vagy munkajogi ügy?
– Nem gondolom, hogy az ügyem szorosan az olimpiarendezéssel függ össze, csak a pillanat hozta fel a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban. Lehet, ha ez két héttel később történik, amikor Putyin épp Budapesten van, nem is ütöm meg az ingerküszöböt. Nagyon sok fiatal van hasonló helyzetben, mint én, ez szociológiai probléma. A munkavállalók kiszolgáltatottak, a gazdasági és tudományos pozíciókkal pedig sokszor visszaélnek a birtokosaik. És ha az ember egy picit megpiszkálja a rendszer legitimitását, vagy azt mondja, hogy ez nem helyes vagy vissza kéne venni a túlbuzgóságból, akkor olyan helyzetbe kerülhet, mint én.
– Elképzelhetőnek tartja-e, hogy Antall Pétertől a kormánypárt irányából kértek vagy várnak el ilyen reakciót?
– El tudom képzelni, hogy nem kérte senki azt, hogy a vezetés figyelje a munkavállalókat, mit lájkolnak vagy hova mennek hét végén. De egyszerűen kontroll nélküli az állami pénzekből élő réteg. Ez az udvaroncok, lakájok, az udvari beszállítók túlbuzgósága.
– A tudásközpontnál is ez a helyzet?
– Amikor a vezetői értekezlet után vita alakult ki, akkor Antall Péter huszonéves felesége és a szintén ott dolgozó ikertestvére is jelezte nekem, hogy nem kötelező egy családi alapítványnál dolgozni. Mindezt egy olyan helyen, ahol a támogatást szinte kizárólag közpénzből, a Miniszterelnökségtől kapják. Én tudom, milyen egy családi alapítvány, nekünk is van három. Az egyik például a nagybátyámé, akit 1949-ben vád és indok nélkül vitték el a rendelőjéből a katonapolitikai osztály emberei, és egész életében várta a felesége, hiába. A másik két családi alapítvány is emléket állít a kommunizmus áldozatainak. De ezek nem kapnak hatszázmillió forint közpénzt, hanem szétosztják azt, amit mi az alapítványba forgatunk, és nem a titkárnőnk visz sofőrként a munkába, mert minden családtagnak van saját jogosítványa. Semmi okom nincs baloldalinak lenni, de most, gondolom, ezzel fognak majd illetni, miközben komoly pedigrém van a másik oldalról. Én a szocializációmat illetően született jobboldali vagyok, de hogyha magunk közül nem szűrjük ki a „túlbuzgókat”, akkor az a mai jobboldalra üt vissza.
– Említette a jogosítványt. Antall Péternek ezek szerint nincs?
– Úgy tudom, nincs, ahogy komolyabb végzettsége vagy értékelhető idegennyelv-tudása sincs. A vezetési stílusa pedig nem a munkára, hanem a lojalitásra épít, ijesztő és veszedelmes.
– A kollégáktól el tudott búcsúzni?
– Igen, mindenkivel kezet fogtam.
– Volt, aki mondta, hogy nagyon sajnálja?
– Nem, ez csak üdvözlésre korlátozódott. De az arcokon ilyenkor látja az ember, hogy ki mit gondol.
– Pártok megkeresték már?
– Igen, de nem akarok politizálni. Amikor azonban a közéletben, alapvető elvek kérdőjeleződnek meg, senki nem maradhat néma. Mert már Babits Mihálytól is tudjuk, hogy akkor a vétkesek mellett cinkossá válik – ez esetben a demokratikus viszonyok alakulásában.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
