Túl alacsony az átoltottság Németországban

Túl alacsony az átoltottság Németországban

Túl kevesen rendelkeznek védőoltással az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen Németországban, ezért ősszel ismét korlátozásokra lehet szükség – mondta az egyik legtekintélyesebb német járványügyi szakember egy csütörtöki interjúban.

Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a durván 61 százalékos átoltottság messze nem elég a járvány erősödő, negyedik hullámának feltartóztatásához.

Ezzel az (átoltottsági) aránnyal nem vághatunk neki az ősznek”

– mondta a szakember.

Hírdetés

Kifejtette, hogy a korábbiaknál jóval fertőzőképesebb delta vírusváltozat szétterjedése miatt a hatvan feletti korosztályban 90 százalékos, a hatvan alattiaknál pedig 85 százalékos átoltottságot kell elérni a járvány megállításához.

A 12 év alatti gyerekeknél – akik még nem kaphatnak oltást – a rendszeres, heti többszöri iskolai teszteléssel kell megelőzni a járványkitöréseket – tette hozzá.

A szövetségi kormány összesítése szerint csütörtökig – az oltási kampány 251 napja alatt – 102,2 millió adag vakcinát adtak be Németországban. Legalább egy adagot a lakosság 65,5 százaléka – 54 442 242 ember kapott. Teljes oltással a lakosság 60,9 százaléka – 50 600 451 ember – rendelkezik.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 970 102 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 33 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 256-ra emelkedett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »