Százezrek tüntettek a palesztinok mellett Londonban

Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett. A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, de a demonstráció jórészt békésen zajlott.

A legnagyobb brit palesztinpárti szervezet, a Palestine Solidarity Campaign (PSC) – amely a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítette a tüntetést – szombat esti beszámolójában úgy fogalmazott, hogy "legalább 300 ezren tüntettek a szabad Palesztináért és a népirtás befejezéséért".

A Scotland Yard közleménye szerint ugyanakkor nehéz volt pontosan felmérni a résztvevők számát, de a megmozdulás "nagyobbnak tűnt" a legutóbbi időszak tiltakozó demonstrációinál.

A PSC a szombati tüntetést a szervezet megfogalmazása szerint "a Gázai övezet ellen indított és azóta is folytatódó népirtó támadás" első évfordulója alkalmából szervezte.

A palesztinpárti szervezet a demonstrációt meghirdető felhívásában nem tett említést a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorcsoport által Izrael ellen egy éve elkövetett terrortámadásról.

A Hamász tavaly október 7-i támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek. A terrorszervezet fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Izrael ezután átfogó hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

Hírdetés

A Palestine Solidarity Campaign szerint a hadműveletekben több mint 41 ezer palesztin halt meg, köztük 17 ezer gyerek, az eltűntek száma több tízezer, és a 2,3 milliós gázai lakosság 90 százaléka otthona elhagyására kényszerült.

A szombati londoni demonstráció volt a huszadik tömegtüntetés a PSC szervezésében tavaly október óta.

A Scotland Yard szombat esti beszámolójában közölte, hogy a megmozduláson 17 embert vett őrizetbe, elsősorban betiltott szervezetek támogatásra utaló magatartás, sürgősségi szolgálatok dolgozói elleni támadás, illetve a közrend megzavarásának gyanújával.

A londoni rendőrség már a tüntetés előtt közölte, hogy őrizetbe veszi azokat, akik Nagy-Britannia által terrorszervezetnek minősített és betiltott csoportokat éltetnek a tüntetésen.

A rendőrség kiemelte a közleményben, hogy e szervezetek közé tartozik a Hamász és az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia.

A tüntetők a British Museum közeléből indultak, és a Whitehallra, a londoni kormányzati negyed főutcájára vonultak, ahol beszédek hangzottak el.

A felszólalók között volt Jeremy Corbyn, a kormányzó brit Munkáspárt volt vezetője és egykori miniszterelnök-jelöltje, aki az Izraelbe irányuló fegyverexport teljes leállítását és "Palesztina megszállásának megszüntetését" követelte.

Szombaton izraeli zászlókat lobogtató ellentüntetők is felvonulnak a palesztinpárti demonstráció útvonalának közelében, vasárnap pedig a 300 ezres brit zsidóság érdekképviseleti szervezetei emlékeznek meg a londoni Hyde Parkban az Izrael ellen tavaly októberben elkövetett terrortámadás első évfordulójáról.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »